Nyolcgólos, fordulatos meccsen győztünk a Fehérvár ellen

 Remek nyitány! Csak így tovább srácok!

Kétgólos hátrányt fordított meg a Fehérvár, hogy aztán kétgólos vereség legyen belőle…

Gólzáporos meccsen győzött a Ferencváros a labdarúgó NB I 2. fordulójában Székesfehérváron. Az első félidőben a vendégek kétgólos előnyt szereztek, amelyre hárommal válaszolt a Fehérvár, de a ferencvárosiak összekapták magukat, és percek alatt szereztek három gólt, így mégis hazavitték a három pontot.

Nyilatkozatok:

Máté Csaba: Az első bajnoki meccs mindig nagyon fontos, hiszen ez adja meg az alaphangját a bajnokságnak. Természetesen szeretnénk jól, győzelemmel rajtolni. Két sikeres UEFA Európa Konferencia Liga-mérkőzésen vagyunk túl, fontos, hogy ennek a teljesítménynek legyen folytatása. A Shamrock elleni párharc során sikerült elindulnunk egy jó úton, ezen szeretnénk tovább járni a bajnokságban is. Meg kell nézni, kik bevethetőek a hétvégén, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy csütörtökön egy újabb selejtező vár ránk. Nagy átalakuláson mentek keresztül, sok játékos távozott. Ennek van előnye is, hátránya is. A bajnokság elején nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz megítélni, hogy ki, milyen játékerőt képvisel. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért!


 

Bartosz Grzelak: — A héten természetesen kielemeztük az újpesti mérkőzést, jó intenzitású edzéseink voltak, valamint Siófokon tartottunk egy csapatépítő programot is, ami szintén fontos volt a csapat építése szempontjából, így azt gondolom, jól sikerült a heti munka. A korábbi nemzetközi tapasztalataim alapján a kupasorozatok ezen időszaka még nem vesz ki olyan sokat egy csapatból, mint például egy őszi csoportkörös szereplés, így nem foglalkoztunk azzal, hogy a Ferencváros még csütörtök este pályán volt és ez mit jelenthetne a vasárnapi bajnokira nézve. Úgy látom, hogy az FTC erősen tért vissza a pályára a Klaksvík elleni BL-selejtezős kiesés után, azóta két jó mérkőzésen vannak túl a Shamrock Rovers ellen. Magasan képzett játékosaik vannak minden posztra, így nehéz ellenfélre számítok, de ez egyben egy jó lehetőség nekünk is a javításra a múlt heti meccs után.

A mérkőzés:

Fehérvár FC — Ferencváros: 3-5 (1-2)
Székesfehérvár, Sóstói stadion, 17:45. 7.051 néző.
Vezette: Bognár Tamás (asszisztensek: Albert, Buzás; Videóbíró: Bogár Gergő; VAR asszisztens: Csatári; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Berke)

Fehérvár FC: Kovács D. — Bese (Csongvai, 55.), Larsen, Spandler, Zeke — Flores, Christensen (Pető, 80.) — Lirim M. Kastrati, Houri (Karamoko, 67.), Schön (Katona M., 80.) — Kodro
kispad: Rockov, Gergely, Fiola, Bambock, Berki, Kovács B., Pinto, Serafimov
vezetőedző: Bartosz Grzelak

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Cissé, S. Mmaee, Ramírez — Sigér, Baráth P. (Abu Fani, 59.) — Traoré (Knoester, 82.), Zachariassen (Katona B., 82.), Owusu (Varga B., 59.) — Lisztes (Nguen, 75.)
kispad: Varga Á., Ben Romdhane, Gojak, Pászka, Marquinhos
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Lirim M. Kastrati (45.), Kodro (53., 57.) illetve Lisztes (13.), Ramírez (30.), Zachariassen (63.), Varga B. (66.), Traoré (71.)
Sárga lap: Zeke (50.), Kodro (90+4.) illetve Baráth P. (48.)


 

Rangadó vagy sem? A Fehérvár FC és a Ferencváros az elmúlt évtizedben a legnagyobb riválisok voltak, sőt az utóbbi években is a két legerősebb magyar csapatként tartották számon őket. Még azzal együtt is, hogy egyre nagyobb méretet öltött a zöld-fehérek fölénye, amelyet mi sem jelez jobban, mint hogy egymást követő öt idényben végeztek az OTP Bank Liga élén, ám a székesfehérváriak is rendre a dobogós helyekért küzdöttek. Mostanáig… A jelenlegi évadban ugyanis a bennmaradás kiharcolását határozták meg célként a klubvezetők, úgyhogy a két csapat összecsapását nem is érdemes felcímkézni rangadónak – és sokáig úgy is tűnt, a találkozó első félideje ráerősít erre.

Az FTC már a 13. percben megszerezte a vezetést, jó letámadásának, illetve a hazai védelem teketóriázásának köszönhetően – az idény során először a kezdő tizenegybe jelölt Owusu Kwabena labdaszerzését követően a szintén először a kezdőcsapatba állított Lisztes Krisztián értékesítette a ziccert. A középcsatárként szerepeltetett 18 éves tehetségnek nagyon megy a Vidi ellen, emlékezetes, a tavasszal csereként beállva duplázott. A Fehérvár eleinte szívélyes vendéglátónak tűnt abból a szempontból, hogy sokszor vesztett labdát, rengeteg technikai hibával futballozott, ha pedig kontrázhatott volna, túl lassan szőtte a támadását. A 29. percben ráadásul szabadrúgást „ajándékozott” a Fradinak, amit a magyar rekordbajnok kihasznált: Cristian Ramírez a forduló, de az is lehet, hogy a hónap legnagyobb gólját lőtte.

Ezután a Fehérvár már kezdeményezőbben játszott, az FTC mégis lezárhatta volna már az első játékrészben a meccset. Lisztes Krisztián azonban körülményes volt, elpuskázta a helyzetét, az ellentámadásból pedig a hazaiak begyötörtek egy gólt Lirim Kastrati révén: a menteni igyekvő Ramírez még beleért a labdába, de menteni nem tudott – a felelősség azonban a legkevésbé őt, sokkal inkább társait terheli, akik legalább háromszor akaszthatták volna meg a hazai támadást. Megérezte a „vérszagot” a Vidi, feljebb tolta a védekezését – egészen az 57. percig, merthogy Kenan Kodro két szép találatával megfordította az állást!

Még a hazai cserejátékosok egy része is a pályára szaladt örömében, ám ekkor aligha gondolták, hogy kilenc perccel később ismét a zöld-fehéreknél lesz az előny. Pedig így történt, az FTC-nek két helyzet elegendő volt, hogy ismét magához ragadja a vezetést, ráadásul a 71. percben megszerezte ötödik gólját is, s ehhez azt is tegyük hozzá, hogy a félidőben beálló Abu Fani adta mind a három gólpasszt!

A Vidi hiába ment előre, erőfeszítését nem koronázta siker, az FTC két góllal jobbnak bizonyult nála – mégpedig olyan bajnokin, amely a hangulat, az események, a küzdeni akarás és a gólok alapján a rangadók stílusát és hangulatát idézte.

Nyilatkozatok:

„A meccset kettő nulláig jól kontrolláltuk, nem éreztem azt, hogy a Vidinek lenne nagy lehetősége gólt szerezni. Az első félidő hajrájában szépített a hazai csapat, a második elején is korán jött az egyenlítés, majd a vezetésük. Ez kicsit megzavart bennünket, de éreztem, van annyi bennünk, hogy vissza tudjunk jönni. A cserék is nagyon jól szálltak be, ők is hozzátették a magukét. Az egész csapat jól reagált, hitt a győzelemben” – mondta a fordulatos mérkőzés után Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője.

Az 53 éves szakvezető kiemelte a három gólpasszt kiosztó Mohammed Abu Fanit is. „El kell ismerni, a második félidőben csereként pályára lépő labdarúgók mindegyike hozzátett a kiváló és eredményes játékhoz. Külön is megemlíteném középpályásunkat, Mohammed Abu Fanit, akiről természetesen tudtuk, hogy remek labdarúgó, ám jóval későbbre terveztem a pályára küldését. Az eredmény alakulása azonban szükségessé tette a korábbi cserét, ami döntőnek bizonyult.” 

„A Fradi kispadján ülni nemcsak akkor öröm egy edzőnek, amikor jó meccsen nagy különbséggel nyer a csapat…” – mondta el végezetül Máté Csaba.

„Az első gólt hatalmas hiba előzte meg, aztán jött a fantasztikus szabadrúgás, és már-már azt hittük, elvesztettük a meccset. A csapat bizonyította a mentális erejét, és a félidő végére sikerült szépítenie” – kezdte az értékelést Bartosz Grzelak, a Fehérvár vezetőedzője.

 


A hazai gárda szakvezetője elmondta, az öltözőben biztatta játékosait, hogy bátran, agresszíven és pontosan futballozzanak. „Meg is lett az eredménye, hiszen hatalmas energiákat mozgósítva három kettőre fordítottak. Akkor elhittük, hogy nyerhetünk. Tévedtünk, mert a Fradi a remek cseréknek köszönhetően »kiegyenesedett«.”

Grzelak azért a vereség ellenére lát pozitívumokat is: „Az, hogy három gólt rúgtunk, mindenképpen dicséretes, az már kevésbé, hogy ötöt kaptunk. Azt is megtapasztalhatták a játékosok, hogy ha jól és koncentráltan futballoznak, a közönség is melléjük áll. Érezhették a lelátóról érkező energiákat, ez is segített abban, hogy fordítsunk az álláson. A vereség ellenére hiszem, hogy várnak még ránk szép napok.”

Cristian Ramírez:

„Kétgólos előny birtokában fejben talán kicsit kiengedtünk, a Fehérvár pedig odaadóan küzdött, és kihasználta ezt. Ezt követően azonban gyorsan tudtunk váltani és a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. A gólomat megelőzően jó labdát kaptam, sikerült beforgatnom a védőt és a hosszú sarokba lőttem a labdát – örülök, hogy megszereztem az első bajnoki találatomat a csapatban, remélem, jön a folytatás is!” – mondta a Ferencvárosba nyáron érkező támadó, Varga Barnabás.

www.tempofradi.hu - www.nso.hu

 


 

Megjegyzések