Apja fizetné ki a Fradi által csábított támadó árának egy jelentős részét?

Furcsa pletykák keringenek az Fradi labdarúgó-csapatának legújabb kiszemeltje körül. 

Sajtóhírek szerint a még támadót kereső Ferencváros ajánlatot tett a Nyizsnyij Novgorod alapemberéért, Edgar Szevikjanért, amit az orosz klub egyik vezetője meg is erősített. Az ugyanakkor meglepő körülmény lehet, hogy a játékos édesapja egészítheti ki a vételárat – feltéve, hogy igaz az erről szóló értesülés.

Nagy a jövés-menés a Fradi háza táján, hiszen a klub nemrég bejelentette, hogy a továbbiakban nem számít három játékosára, akik közül a korábbi közönségkedvenc Tokmac Nguen és Owusu is a támadósor tagja volt. Ebbe a szekcióba pedig már igazolt is egy nagy nevet a Ferencváros, hiszen a Fehérvártól elhappolt Kenan Kodro az NB I góllövőlistájának az éllovasa jelenleg. De azt Hajnal Tamás sportigazgató leszögezte, hogy szükség van még erősítésre a támadósorba.


 

Az újabb érkező pedig Edgar Szevikjan lehet, a 22 éves örmény válogatott támadó, aki az orosz élvonalbeli Nyizsnyij Novgorod alapembere. A Fradi érdeklődését, mi több, ajánlattételét a klub igazgatótanácsának elnöke megerősítette az orosz sajtóban.

„– Igaz, hogy Szevikjan a Ferencvárosba igazol? – Igen, igaz. Már csak a személyes tárgyalások vannak hátra, és hogy fizessenek nekünk” – nyilatkozta Dimitrij Kondratov, akit a Fradi ügyeiben jártas ulloi129.hu oldal idézett.

Ehhez jön az Index értesülése: a lap szerint Szevikjan kivásárlási ára 1,1 millió euró, ám a Fradi 800 ezer eurót fizetne, a fennmaradó 300 ezret pedig a játékos édesapja pótolhatja ki. Erre a hírre magyar bajnok egyelőre nem reagált.

A Fradi hétfőn utazik el a spanyolországi edzőtáborba.

Borítókép: Edgar Szevikjan lehet a Fradi újabb igazolása (Forrás: Twitter)

www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések