Kubatov Gábor elmondta, mikor térhet vissza Varga Barnabás

 Szorítunk Barni! Hajrá Fradi!

A Ferencváros elnöke egy interjúban kijelentette, még mindig lát öt százalék esélyt arra, hogy összejöjjön a Gazprommal a szerződés, illetve azt állítja, hogy Dejan Sztankovics a több pénzért hagyta el a csapatot. Kubatov Gábor arról is beszélt, mikor térhet vissza Varga Barnabás.

Kubatov Gáborral az Index Konkrétan című adásában beszélgetett Rónai Egon. A több mint egyórás interjúban a Ferencváros elnöke a Gazprom-szponzorációról, az edzőkről és Varga Barnabás sérüléséről is szót ejtett.


 

– Elküldtük az ajánlatot a Gazpromnak, de nem érkezett válasz az orosz cégtől. Volt kapcsolatfelvétel, sok évvel ezelőtt, de az embernek az az érzése, hogy nem véletlenül húzódik ilyen hosszú időn keresztül. Én nyitott lennék egy Gazprom-szerződésre, az az igazság, de a szerződéskötésre mindössze öt százalék esélyt látok – mondta Kubatov.

Kubatov Gábor beszélt az edzőváltásokról, és elmondta a véleményét Dejan Sztankovics távozásáról is: szerinte a pénz miatt ment el. Az FTC új vezetőedzőjét, Pascal Jansent a kitűzött céljai miatt magasztalta Kubatov, és jövőre a bajnokság mellett a Magyar Kupát is szeretné megnyerni, valamint idén bejutni a BL-csoportkörébe. 

Óriási különbség van egy futballista és egy átlagember fizetése között

Kubatov Gábor szerint azért nem nyilvánosak a focisták fizetései, mert a reakciók elfogadhatatlanok lennének, ugyanis óriási különbség van egy futballista és egy átlagember fizetése között. – Ez a dolog pedig még nincs lejátszva az emberekkel, hogy a focisták megérdemlik ezt a fizetést, és ha azt akarjuk, hogy versenyképes csapataink legyenek, akkor az európai mércéhez képest is versenyképes fizetéseket kell adnunk – közölte a klubelnök. 

Varga nem ijedős típus

A Fradi elnöke Varga Barnabás sérülésére is kitért, bevallotta, amikor a televízió képernyőjén látta az esetet, azt hitte, belebolondul. Ugyanakkor nagyon optimista a csatár visszatérésével kapcsolatban.

– Az is lehet, hogy a sérüléstől számított hat héten belül visszatérhet a pályára. Óriási dolog lenne! Varga nem ijedős típus, szeretne már most edzeni – fogalmazott Kubatov.

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések