Nikolic telesírta a médiát, bántották a Vidikét

Vigyázzunk arra a bizonyos sajtra!
A Vidi edzője a Csakfoci-nak:
“Mi sosem kérünk extra elbánást, a mi klubunk nem szokott panaszkodni, de…”

A kupamérkőzés utáni sajtótájékoztatón szóba került a sok lap (12 sárga + 1 piros), valamint Nikolic elküldése is a kispadtól.
Szó szerint annyit mondtam neki, hogy próbálja meg lapok nélkül kontrollálni a mérkőzést. Nem hagyta el csúnya szó a számat, amúgy nem is voltam különösebben ideges a találkozó alatt, talán háromszor álltam fel a kispadról. Úgy érzem, ma erődemonstrációt láttunk, nem csak ellenem, hanem a játékosaim ellen is. Mi sosem kérünk extra elbánást, a mi klubunktól nem szoktak olyan nyilatkozatokat olvasni, amiben panaszkodunk valamire, nem a negatívumokat, hanem a pozitívumokat igyekszünk megragadni. Most azt kérdezik tőlem, hogy mit szólok ahhoz, hogy kezezés miatt járt-e volna nekünk büntető? Azt hiszem, megszokhatták már tőlem, hogy nem szoktam ezeket a helyzeteket kommentálni, mégpedig azért, mert mi tiszteljük a játékvezetőket. De a tisztelet egy kétirányú utca. Legalábbis annak kéne lennie – idézi a szerb trénert a molvidi.hu.

Na jó, ebből elég.

Nikolic úr arról bizonyára elfelejtette, hogy például a Fradi elleni bajnoki mérkőzésen hentesként, vérben forgó szemmel támadtak a játékosainkra. Lovrencsicset agyonrúgta Kiskokó, Vinicius pedig úgy rúgta fejen Varga Rolit, hogy elájult.

 A tavalyi szezonról ne is beszéljünk, amikor rúgtak olyan gólt is a Székesfehérváriak, hogy sípolt a bíró, les volt az ellenfél védői leálltak a Vidike "sportszerűen" nem állt le,  berúgta a gólt és hogy, hogy nem megadta a játékvezető...

Úgyhogy Marko okosabb lett volna, ha hallgattál volna!

Vigyázzunk: a rafinált szerb tréner már a szombati meccsünkre "trenírozza" a játékvezetői kart az ilyen nyilatkozatokkal.

Legyünk résen!

Hajrá Fradi!

FK.



Megjegyzések