Dráma a Groupamában

 Csodálatos játék! - Balszerencsénkre elmaradt a világraszóló siker.
A Ferencváros 2–2-re végzett az Espanyollal a labdarúgó Európa-liga H-csoportjának ötödik fordulójában, a spanyol együttes így megnyerte a csoportot, míg a Fradinak győznie kell Bulgáriában a továbbjutáshoz. A kvartett másik találkozóján a CSZKA Moszkva 1–1-et játszott a Ludogoreccel.

Nyilatkozatok:
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzőjének nincs könnyű dolga, hiszen a középpályán sérülés miatt valószínűleg továbbra sem számíthat Sigér Dávidra, Danilo Ihnatenko pedig sárga lapjai miatt nem léphet pályára.
„Minden sorban vannak gondjaink, de akik holnap pályára lépnek, tudják, milyen fontos ez a mérkőzés, és van esélyünk nyerni – válaszolta Rebrov. – Igaz, az előző meccseken nem szereztünk túl sok gólt, de azon leszünk, hogy a Groupama Arénában betaláljunk az Espanyol kapujába. Az új vezetőedző érkeztével a felállásban változott az ellenfél játéka. A La Ligában a kiesés ellen küzdenek, így várható rotáció az Európa-ligában, hogy pihentessenek néhány játékost. Nem tudhatjuk azonban, hogy akik pályára lépnek, azok milyen motivációval teszik ezt. Nyilván bizonyítani akarnak.”
Hozzátette, mindig azt kéri a játékosoktól, hogy élvezzék a játékot. A szurkolok miatt is, hiszen tele lesz a stadion. Biztos benne, hogy a játékosai száz százalékot fognak nyújtani, hogy jó eredményt érjenek el.
„Nekünk az egy pont nem lesz feltétlenül elég a továbbjutáshoz, amire két fordulóval a vége előtt még van esélyünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen erős az ellenfél, hogy az Európa-liga egy másik szint, de a futballban minden lehetséges. Tudjuk, hogy gólokat várnak tőlünk, támadnunk kell, a játékosaim a maximumot fogják nyújtani.”

„Továbbjutottunk már a csoportból, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk nyerni. Ha elsőként végeznénk a csoportban, abból az következne, hogy a kieséses szakaszban lehetségesen kedvezőbb ellenfelet kapnánk. Jobb lenne hamarabb letudni az Európa-ligát, és továbbjutni az első helyen, mert akkor tudnánk a bajnokságra összpontosítani”  nyilatkozta az Espanyol vezetőedzője, aki elmondta, a csütörtöki mérkőzésen olyanok juthatnak szerephez, akik korábban nem kaptak annyi játéklehetőséget.
Pablo Machín továbbá azt is elárulta, hogy az Osasuna elleni bajnoki mérkőzés fontosabb csapata számára, mivel az Európa-ligában már továbbjutottak, a La Ligában viszont az utolsó előtti, 19. helyen állnak a tabellán.
A mérkőzés:
Európa Liga, H-csoport, 5. forduló:
Ferencváros — Espanyol: 2-2 (1-1)
Groupama Aréna, 18:55. 19.111 néző.
Vezette: Tiago Martins (asszisztensek: Campos, Almeida; tartalékjv.: Sousa – portugálok)
Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Civic — Sigér (Skvarka, 86.), Haratin — Isael, Nguen, Varga R. (Zubkov, 61.) — Boli (Szihnyevics, 83.)
kispad: Gróf, Botka, Bőle, Heister
vezetőedző: Szerhij Rebrov
Espanyol: D. López — Ll. López, Calero (Calleri, 81.), Didac Vilà — Corchia, Lozano, Granero (Ezzarfani, 69.), A. Itturaspe, Pipa — Melendo, Campuzano (Darder, 88.)
kispad: Prieto, Pedrosa, Espinosa, V. Gómez
vezetőedző: Pablo Machín
Gól: Sigér (23.), Skvarka (90+1. – 11-esből) illetve Melendo (31.), Darder (90+6.)
Sárga lap: Civic (12.), Boli (25.), Frimpong (35.) illetve Ll. López (43.), Calero (76.), Didac Vilà (76.), Ezzarfani (78.), A. Itturaspe (90.)
Kiállítva: Civic (90+4.)
A spanyolok már a meccs előtt ünnepeltek.

A stadionhoz közeli ázsiai étterem előtt többtucatnyi barcelonai drukker álldogált (pedig a kínai Vu Lej pihenőt kapott, és a keretben sem volt), volt, aki jéghideg sört kortyolt, más pálinkával hangolt a közelgő összecsapásra – könnyű volt nekik a továbbjutás tudatában… Az Espanyol két körrel a csoportkör vége előtt biztosította helyét az egyenes kieséses szakaszban, ám aki azt hitte, hogy a spanyol szurkolók így inkább a katalán otthonuk puha kanapéját választják a meccsnézés helyszínéül, nagyot tévedett. Sok vendégdrukker kötötte össze a kellemest a hasznossal, megnézték a csodálatos magyar fővárost, csütörtök este pedig a helyszínen szurkoltak kedvenc csapatuknak.
Az igazi hangulatot – természetesen – mégis a ferencvárosi ultrák csinálták.
Amikor a kezdés előtt váratlanul megszólalt a kapu mögötti „kemény mag”, néhány gyanútlan néző összerezdült, akkorát szólt a kórus. A spanyol újságírók is elismerően biccentettek, mondván, az atmoszféra, a körítés parádés. Váratlan húzással Szerhij Rebrov is szolgált, amikor a mérkőzés előtt Sigér Dávid állapota felől érdeklődtünk nála, az ukrán tréner csak mosolygott, nem hittük volna, hogy az október óta sérüléssel bajlódó középpályást csütörtök este mély vízbe dobja, és egy hónapos kihagyás után rögtön a kezdőcsapatba állítja. Mindezt úgy, hogy a hétvégi bajnokin a keretben sem volt…
S milyen jól tette, hogy most csapatba állította!
A futballista ott folytatta, ahol október 27-én abbahagyta: akkor élete talán legjobb kilencven perce alatt az ő duplájával verték meg a legfőbb rivális fehérváriakat (2–1), most a 23. percben az Espanyolt mattolta. A középpályás örömében legszívesebben az egész világot magához ölelte volna, a nézők elé térden csúszva érkezett, a gól azt jelentette, a Ferencváros még magabiztosabban futballozhat.
Csakhogy a lelki pluszt nem sikerült kihasználni.
A vendégek nyolc perccel később máris egyenlítettek, az eredetileg jobbhátvéd Pipa a balösszekötő helyén szólózott, ám a nagy cselektől függetlenül a Fradi szempontjából balszerencsés találat volt, hiszen a labda Abraham Frimpong lábán változtatott irányt, s így kikerülte az elvetődő Dibusz Dénest (1–1).
Lüktető, élvezetes első félidőt játszottak a csapatok, a magyar bajnok próbálta felvenni a ritmust a labdával egyértelműen biztosabban bánó spanyolokkal, és több veszélyes támadást is vezetett.
A Ferencváros – ahogy azt Szerhij Rebrov ígérte – tényleg mindent megtett a győzelemért!

A fordulás után rögtön Sigér lőtt, tíz centiméter hiányzott a találathoz, majd a félidő közepén Isael a lécet találta telibe. Egyértelműen jobban futballozott a magyar bajnok, a fradisták sorra rúgták a szögleteket, érkeztek a beadások jobbról és balról is, aminek köszönhetően a hazai publikum is egyre inkább lázba jött. Sokan le sem ültek a helyükre, végig állva biztatták a zöld-fehéreket, hogy aztán Dibusz is hozzátegye a magáét a mérkőzéshez, a kapusnak kellett nagyokat védenie, a csoportmérkőzések során nem először tartotta életben a reményeket.
Ment előre a Ferencváros, és olyan hajrá következett a mérkőzésen, hogy a drukkerek csak kapkodták a fejüket.
A tizenegyes – legalábbis elsőre – kimaradt… Ahogy a Zalaegerszeg elleni (3–2) vasárnapi bajnokin, ezúttal is Franck Boli harcolta ki a tizenegyest, s ahogyan akkor, most is a brazil futballista hibázta el. Rebrov leguggolva fogta a fejét, hiszen nagy lehetőséget szalasztott el a Ferencváros. Ámde a meccs vége előtti pillanatokban Isael harcolt ki büntetőt, amelyet aztán a 86. percben csereként pályára küldött Michal Skvarka értékesített. A közel húszezer drukker felállva énekelt, nagy volt a boldogság, ám jött a hideg zuhany, az Espanyol a lefújás előtti pillanatokban, már a hosszabbítás ötödik percében egyenlített. Bosszantó gól volt, s mivel a csoport másik mérkőzésén a bolgár Ludogorec 1–1-es döntetlent játszott a CSZKA Moszkva otthonában, a Ferencvárosnak az utolsó körben győznie kell Razgradban. 2–2
Ez a küldetés nem tűnik egyszerűnek.
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol53212–3+9 11
2. Ludogorec52129–907
3. FERENCVÁROS51314–6–26
4. CSZKA Moszkva5232–9–72
További képek: fradi.hu, nso.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor, Sportfotók
Nyilatkozatok:
A Ferencváros–Espanyol Európa-liga-mérkőzés (2–2) utáni sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője arról beszélt, hogy a helyzetek alapján győzelmet érdemeltek volna.
„Természetesen mindenki frusztrált az eredmény miatt, de nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Topligás csapat ellen játszottunk, megvoltak a helyzeteink. Megérdemelték volna, hogy győzzenek, de ilyen a futball” – összegzett a sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov, akit arról is megkérdeztünk, véleménye szerint az Európa-ligában mutatott teljesítményükkel, a megszerzett hat ponttal sikerül-e elcsendesíteni a Fradi játékát kritizáló hangokat, szurkolókat.
„Szerencsére nem olvasok magyar sajtót, az eredmény a fontos. Sok játékos nem játszott még ilyen szinten, ilyen nyomás alatt, de ma is jó teljesítményt nyújtottunk, a szurkolók jól szórakozhattak” – reagált Rebrov.
Ezt követően a tizenegyesek kerültek szóba.
„Varga Roland és Isael van kijelölve a tizenegyes elvégzésére, de mindketten rontottak már, nehéz ezt kiszámolni, hogy ki fogja belőni. A bajnokságban Isael kihagyta, majd gólt lőtt, most a kihagyott tizenegyes után kiharcolt egy újabb büntetőt, amikor Skvarka már a pályán volt, és ő érzett magában önbizalmat, hogy a másodikat gólra váltsa.”
Rebrov kérdésre válaszolva a folytatásról is szót ejtett.
„Ez az egész magyar futball szempontjából fontos meccs volt, mindenki támogatta a csapatot. A következő meccshez úgy kell hozzáállnunk, hogy nyernünk kell Bulgáriában a továbbjutáshoz, de persze közben nem szabad elfelejteni, hogy tizenöt év után van újra itt a csoportkörben a klub, és annak is örülni kell, hogy itt lehetünk.”
A vendégek szakvezetője, Pablo Machín furcsa 11-esről és nehéz idegenbeli meccsről beszélt.
„Minden meccsben van egy minimeccs. Az első félidőt jól kezeltük. A második félidőben a Fradi rájött, hogy nyernie kell, fokozatot váltott, voltak helyzetei, majd jött az első, furcsa tizenegyes, de a kapusunk nagyszerűen védett, a hatszáz fős szurkolótáborunk pedig valódi tizenkettedik emberként állt a csapat mellett, hozzájárult a pontszerzésünkhöz. Az Európa-ligában szenvedni kell, nincs könnyű meccs idegenben, talán kicsit puhák voltunk, lehettünk volna határozottabbak” – fogalmazott az Espanyol vezetőedzője, aki kérdést kapott a spanyol kollégáktól, hogy ez az eredmény, az elért csoportelsőség hogyan hathat a csapat bajnoki szereplésére, hiszen a La Ligában jelenleg a bennmaradásért kell küzdeniük a rossz rajt után.
„Az öröm a szegény ember házában nem tart sokáig, de ki kell élvezni ezt az eredményt. Talán igazságtalanul is hátrányba kerültünk, de visszajöttünk a meccsbe, és ha az Európa-ligában eredményesek vagyunk, akkor előbb-utóbb a bajnokságban is sikeresek lehetünk” – szögezte le Pablo Machín.
Sigér Dávid hosszabb kihagyás után először lépett pályára klubcsapatában. A középpályás szerint hiába szerzett gólt, álomszerű akkor lett volna a visszatérés, ha győzni tud a csapat.
„A második büntetőnél mondtam a csapattársaimnak, hogy szerintem ez gól lesz, és meg fogjuk nyerni. Azt éreztem, hogy ez lesz a forgatókönyv, és csak azért alakult így, hogy még drámaibb legyen az egész. Aztán a végén válóban inkább dráma lett belőle, de nem szabad emiatt kardunkba dőlni, mert jól teljesített a csapat.

Megjegyzések