A magyar bajnokot éltetik a britek: a Celtic tanulhatna a Fraditól

Ahogy arról korábban már a Magyar Nemzet is beszámolt, a Bajnokok Ligája szerdai selejtezőjén a Ferencváros 2-1 arányú győzelemmel ejtette ki a hazai pályán játszó skót bajnok Celtic csapatát.

„A továbbiakban is nehéz lesz legyőzni őket”

A Fradi magabiztos győzelme érzékenyen érintette a skótokat, akik az elmúlt 15 év során egyszer sem búcsúztak olyan korán a patinás sorozattól, mint most. A külföldi sajtó rémálomba illő éjszakáról és sokkoló eredményről beszél, de még az egyöntetűen meglepetésnek titulált korai búcsú ellenére is kivétel nélkül méltatták Sergej Rebrov csapatát.
A BBC az összefoglalójában részletesen kitért a mérkőzés tanulságaira, és megállapította, hogy „a nyolc meccs óta veretlen (az idegenbeli nemzetközi kupameccseken) Ferencváros ismételten bebizonyította, hogy nem jönnek zavarba, ha idegenben kell pályára lépniük, és a továbbiakban is nehéz lesz legyőzni őket”.


A Daily Record szerint; „Annak ellenére, hogy a Ferencváros nem tartozik az európai porond legsikeresebb csapatai közé, 3-4-3-as felállásával határozottan meglepte ellenfelét, összehangolt és szervezett játékával pedig komoly megpróbáltatásoknak vetette alá a skót játékosokat.”
Kritika gyanánt azt még hozzáfűzték, hogy „ha a szabályok engedélyezték volna a VAR-rendszer használatát, akkor talán Elyounoussi lesgólját is megadják, ami egy sokkal kedvezőbb kimenetelt eredményezett volna” – ebben az esetben azonban inkább a keserűség, mint a racionalitás szólt belőlük.

A Ferencváros duplán borsot tört ellenfele orra alá

A Scotsman arról írt, hogy a Ferencváros duplán borsot tört ellenfele orra alá, „akiket nemcsak a Bajnokok Ligája presztízsétől szabadítottak meg, de a kieséssel járó harmincmillió fontos pénzkiesés miatt is főhet a skótok feje, ami minden bizonnyal hiányozni fog az egyébként is megviselt klubkasszából”. Méltatták még emellett Sigér Dávidot is, gólját pedig egész egyszerűen káprázatosnak nevezték.
A skót The National lap sem fukarkodott a dicsérettel, szerintük a Celticnek van mit tanulnia a Fraditól, akik gyorsaságukkal és szervezett védekezésükkel komoly csapásokat mértek a felkészületlen hazaiakra.
www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések