Időben érkezett kijózanító pofon

Nem lehet mindig győzni, de jó lesz odafigyelni!
A bajnok három gólt kapott az első félidőben, és innen már nem állt fel, szépíteni is képtelen volt.
A Mezőkövesd az első félidei remek futballjával és az azt követő jó védekezésével 3–0-ra megverte odahaza az éllovas és címvédő Ferencvárost a labdarúgó NB I 22. fordulójának rangadóján.

Nyilatkozatok:
Kuttor Attila: — Ellenfelünk nagyon erős játékoskerettel rendelkezik, a jó bajnoki szereplés mellett a nemzetközi kupákban is letették névjegyüket az ősszel. Jó formában várhatják a találkozót, hiszen legutóbb 1-0-ra legyőzték a 2. helyen álló MOL Fehérvárt, viszont mi is jó formában vagyunk. A játékfelfogásunk nem fog változni, a bajnoki címvédő ellen is a saját játékunkat szeretnénk játszani, amivel remélhetőleg eredményesek tudunk majd lenni a mérkőzésen. Azt megígérhetem, hogy most is mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Természetesen ezúttal is nagyon számítunk a szurkolóink támogatására, hiszen a futball elsősorban róluk szól. Köszönjük, hogy Debrecenbe is sokan elkísértek bennünket, reméljük, hogy a tavaszi szezon következő mérkőzésein még ennél is többen fogják buzdítani játékosainkat. Mindannyiunknak sokat jelent a közönség, örülünk, hogy a csapat várhatóan telt ház előtt léphet majd pályára szombaton.
Szerhij Rebrov: — A Mezőkövesd jó csapat, jó futballt játszik, nem érdemtelenül áll a bajnokság harmadik helyén. A bajnokság állása miatt kifejezetten érdekes mérkőzésre számítok. Nagyon örülünk a MOL Fehérvár legyőzésének, de nem eshetünk bele abba a hibába, hogy a meglévő előnyünk birtokában elkényelmesedjünk, éppen ezért számunkra a szombat esti meccs is ugyanolyan fontos lesz, mint a többi. Ezúttal is muszáj lesz nyernünk, hogy a szezon végén teljesítsük a célunkat.

A mérkőzés:
Mezőkövesd-Zsóry — Ferencváros: 3-0 (3-0)
Mezőkövesd, 19:30. 4.140 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Tóth II. V., Buzás; alapvonali jv.: Vad II., Ducsai; tartalékjv.: Csatári)
Mezőkövesd-Zsóry: Szappanos — Farkas D., Pillár, Guzmics (Nesterov, 89.), Silye — Cseri, Berecz Zs., Karnyicki, Besirovic — Zivzivadze (Takács T., 86.), Nagy Dá. (Jurina, 71.)
kispad: Ryabenko, Epejesi, Vajda S., Meskhi
vezetőedző: Kuttor Attila
Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Otigba, Heister — Haratin — Zubkov (Varga R., 77.), Sigér (Lódico, 81.), Vécsei (Szihnyevics, 59.), Nguen — Isael
kispad: Gróf, Frimpong, Botka, Csonka
vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gól: Karnyicki (12.), Besirovic (29.), Cseri (35.)
Sárga lap: Farkas D. (9.), Berecz (22.) illetve Isael (24.), Heister (55.), Sigér (64.)
Az Ifjúság útja és a Mindszenty József utca sarkán nagyobb társaság múlatta az időt: a padkán tálcányi dobozos sör hevert, egy másik szatyorban az összelapított flakonok sorakoztak. Rend a lelke mindennek! A drukkerek a szelektív hulladékgyűjtésből is jelesre vizsgáztak. Olykor rázendítettek, máskor integettek az arra járó autósoknak, elnézve ruházatuk színösszeállítását a fővárosból érkeztek, és nem a mezőkövesdiek kedvéért utaztak ilyen sokat…
Nem tudjuk, milyen az átlagos szombat a városban, ám elnézve stadionhoz közeli utcákat, aligha ilyen. A rangadóra elővételben eladták az összes belépőt, lépten-nyomon jókedvű, iszogató, éneklő drukkerekbe botlott az ember, a környező kocsmák tulajdonosai délután ugyancsak kitehették volna a megtelt táblát, és mint kiderült, bánhatta, aki nem volt ott szombaton a helyi arénában.
A Mezőkövesd kisebb csodát vitt véghez, negyvenöt perc leforgása alatt három gólt vágott a Ferencvárosnak.
A vendégdrukkerek nem hittek a szemüknek, az eddig önbizalomtól duzzadó csapatuk egyszerűen nem találta az ellenszert. Elnézve a Fradi futballját, a játékosok sem igen értették, mi történik a pályán, a bajnokság csodacsapata gyakorlatilag úgy ment át rajtuk, akár egy úthenger… Az első félidei statisztika is megdöbbentő volt, a hazaiak 73 (!) százalékban birtokolta a labdát, ilyet Szerhij Rebrov együttese ellen még a spanyol Espanyol sem produkált.
Az idényben eddig remekül védekező ferencvárosiak sorra adták el a labdákat a kapujuk előterében, a második és a harmadik hazai gól is ilyen szituációból született. A zűrzavart az okozhatta, hogy a kövesdiek bátran letámadták a vendégeket, az ellenfél térfelének közepénél rárontottak a ferencvárosiakra, ez láthatóan nem ízlett Sigér Dávidéknak. A Szerhij Rebrov edzette csapat nincsen hozzászokva, hogy a magyar mezőnyben bárki is ilyen agresszíven futballozzon ellene.
Ahogy fogyott a vendégek önbizalma, úgy nőtt a hazaiaké, a bosnyák Dino Besirovic máris helyi kedvenc lett, hatodik NB I-es mérkőzésén harmadik gólját szerezte, s nem mellékesen kiosztott három gólpasszt is, úgyhogy a drukkerek máris főnyereményként emlegetik. A mezőkövesdi játék az utolsó fél órára átcsapott cifrázásba, a tizenhatos közelébe érve pimaszabb cseleket is megengedtek maguknak. A végére alighanem kifulladtak a hazai futballisták, ami nem is csoda, hetven percig letámadták a listavezető Ferencvárost.
Emlékezetes rangadót játszott a két csapat egymással, fradisták pedig biztosan elfelejtenék ezt az estét, finoman fogalmazva sem jött össze nekik semmi. Érdekes volt ugyanakkor látni, hogy a lefújást követően a zöld-fehér tábor is megtapsolta a sajátjait, alighanem úgy volt vele, az idényben óhatatlanul becsúszik egy-egy ilyen gyengébb találkozó, és abban reménykedik, hogy egy hét múlva a Debrecen ellen hazai pályán ismét a régi Fradit látja majd. A hazai publikum hosszú percekig felállva ünnepelt, ha rajtuk múlik, a kövesdi futballisták másnap reggelig osztogatták volna az autogramokat. 3–0

Kuttor Attilának pedig összejött a várva várt skalpgyűjtés: mezőkövesdi vezetőedzőként immár a Ferencvárost is legyőzte.
Nyilatkozatok:
A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov elismerte: abszolút megérdemelten nyert a Mezőkövesd.
„Főleg az első félidőben nagyon jól presszingeltek, mi pedig sikertelenül próbáltunk helyzeteket kialakítani. Kellett ez a fajta ébresztő a csapatnak. Természetesen folytatjuk a kemény munkát, talán még keményebben, mint eddig. A futballban ilyen előfordul, a Mezőkövesd pedig nemhiába harmadik, hazai pályán mindig jól játszik. Jobb egyszer kikapni három nullára, mint háromszor egy nullára.”
A Mezőkövesd trénere, Kuttor Attila szerint ez jelentős értékmérő meccs volt csapata számára.
„A mutatott játék alapján megérdemelten nyertünk, talán a legjobb teljesítményt nyújtottuk, amióta én vagyok a Mezőkövesd edzője. Bár a Fradit legyőzni éppúgy három pontot ér, mint bármelyik másik csapatot, ez kimagasló teljesítmény volt.”
www.tempofradi.hu - www.nso.hu

Megjegyzések