Csúcsrangadóval zárul az NB I első idei fordulója, nehéz menet előtt áll a Fradi

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette az élvonal első három idei bajnoki fordulójának részletes műsorát. 

Az NB I sorsolása korábban is ismert volt, az MLSZ most a meccseket közvetítő M4 Sporttal egyeztetve határozta meg az időbeosztást. Az első, összességében a 19. forduló január 24-én, szombaton kezdődik, és másnap csúcsrangadóval fejeződik be: a tabella élén álló ETO FC a második helyezett Ferencváros vendége lesz.

Rangadó rangadó hátán: így is jellemezhetnénk a labdarúgó NB I első három idei fordulóját. A Magyar Labdarúgó-szövetség szerdán elkészítette ennek a három körnek napra és órára lebontott műsorát. Ezek szerint a tavaszi idény január 24-én a Nyíregyháza és az Újpest találkozójával indul el. Érdekesség, hogy a 19. forduló csúcsrangadóval zárul, akkor a tabella tetején telelő ETO FC a címvédő, ám jelenleg csak a második helyen álló Ferencvároshoz látogat el, hazai győzelem esetén helycsere történne. A két csapat első találkozóját ebben a bajnokságban szeptember végén a Fradi nyerte 2-0-ra Győrben.

A már a nyáron elkészült sorsolásból tudtuk, hogy a Fradira nagy feladatok várnak az év elején. A győriek elleni rangadó előtt három nappal 

az Európa-ligában a görög Panathinaikoszt fogadja, majd utána csütörtökön az angol Nottingham vendége lesz, hogy aztán a hét végén, február 1-én a bajnokságban egy másik nagy rivális, a Paks vendége legyen a 20. fordulóban. 

 

Az NB I sorra hozza a rangadókat

Ez a kör is szombaton és vasárnap zajlik le, és lesz benne egy másik rangadó is, az ETO FC a Debrecennel csap össze. Pénteki játéknap a 21. fordulóban lesz először 2026-ban, akkor a Kisvárda és Kazincbarcika mérkőzik meg egymással, a legnagyobb érdeklődés azonban alighanem a szombatra irányul majd, amikor kora délután a győriek a diósgyőriek vendégszeretetét élvezik majd, utána a Debrecen a Paksot fogadja, végül a napot a nagy fővárosi derbi, a Ferencváros és az Újpest találkozója zárja.

NB I, 19. forduló
január 24., szombat
12.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC (M4 Sport)
15.00: Kisvárda Master Good–MTK Budapest (M4 Sport)
19.45: Puskás Akadémia FC–Paksi FC (M4 Sport)

január 25., vasárnap
13.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (M4 Sport)
15.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–ZTE FC (M4 Sport+)
18.15: Ferencvárosi TC–ETO FC (M4 Sport)

20. forduló
január 31., szombat
13.30: MTK Budapest–Kolorcity Kazincbarcika SC (M4 Sport)
16.00: ETO FC–Debreceni VSC (M4 Sport)
18.30: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (M4 Sport)

február 1., vasárnap
12.45: Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good (M4 Sport)
15.15: Paksi FC–Ferencvárosi TC (M4 Sport)
19.45: ZTE FC–Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport+)

21. forduló
február 6., péntek
17.45: Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC (M4 Sport)

február 7., szombat
12.45: Diósgyőri VTK–ETO FC (M4 Sport+)
14.45: Debreceni VSC–Paksi FC (M4 Sport+)
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (M4 Sport)

február 8., vasárnap
15.00: Puskás Akadémia FC–ZTE FC (M4 Sport+)
17.15: Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest (M4 Sport+)

www.magyarnemzet.hu 

Megjegyzések