Istenkereséssel védekezik a járvány ellen

Gera Zoli 41 éves!
Talán nincs olyan közismert, ma már nem aktív magyar futballista Gera Zoltánon kívül, aki olyan nyíltan tud beszélni a hitéről, ahogyan ő. A Pécsről indult városi vagány a megtérése óta, amikor erre alkalom nyílik, megemlíti az istenhitét, ami nélkül, úgy gondolja, nem érvényesülhetett volna a labdarúgásban. Legutóbb tavaly novemberben, a Puskás Aréna nyitómérkőzése előtt köszöntötték az akkor már egy éve visszavonult Gerát, hetvenezer ember kórusban üvöltötte a nevét, mire ő szokásához híven Krisztusnak köszönte meg, hogy végigkísérte pályáján.

November óta fél év telt el, Gera éppen ma – karanténban – ünnepli a negyvenegyedik születésnapját. – Nagyon jól látszik, hogy mennyire törékeny világban élünk annak ellenére is, hogy ma már nagyon fejlett a tudomány. Ez a helyzet engem arra ösztönöz, hogy még jobban keressem Istent. Az utóbbi hetekben egyértelművé vált, hogy igazán meg kell becsülni az egészséget és az emberi kapcsolatokat. Most még a szülőkkel, a nagyszülőkkel sem nagyon lehet találkozni. Összességében ez a helyzet az istenfélelmet erősíti bennem – mondta el lapunk megkeresésére a korábbi 97-szeres válogatott labdarúgó.
Gera Zoltán élete fenekestül felfordult az elmúlt nyáron: ideiglenesen búcsút mondott a Ferencvárosnak, és elfogadta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felkérését, 2019 júliusa óta ő irányítja az U21-es válogatottat. Az eredetileg 2021-re kitűzött magyar–szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra kell ütőképes csapatot felépítenie. Könnyen lehet, hogy Gera és a kiválasztottjai azonban nyertek még egy évet a koronavírus-járvány miatt. És talán ez nem is olyan nagy tragédia. – Nem kezdtünk jól, becsúsztak vereségek, de eddig az volt az alapfeladatunk, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb játékosokat a válogatottba. Ma már nem kell kísérletezgetnünk, megtaláltuk a legerősebb összeállítást, és remélem, hogy a továbbiakban az eredmények is jönni fognak – mondja.
S hogy milyen irányt vesz Gera szakmai életútja az Eb után? Erről nem szívesen beszél az ünnepelt, szigorú „csőlátással” az U21-es korosztályra koncentrál. Egyelőre nem tudja, mikor lesznek megint napi feladatai. – A napi munka hiányzik, mivel a válogatottnál végzendő munka teljesen más, mint egy klubcsapatnál. Elég csak azt említeni, hogy nincs szinte mindennap edzés, mint egy klubcsapatnál. Ebből adódóan napi szinten nagyon kevés a ráhatásom a játékosokra, de tudtam, hogy mire vállalkozom, szóval nem panaszkodom. Azért dolgozom, hogy minél jobban szerepeljünk majd az Eb-n. A továbbiakon egyelőre nem gondolkodom, kizárólag az előttem álló feladatomra koncentrálok. Már csak azért is, mert számomra ez jelentős és megtisztelő feladat – összegez.
A Ferencváros és a felnőttválogatott stábja egyelőre nélkülözi Gera Zoltánt, aki – több millió futballra kiéhezett emberrel együtt – kénytelen hanyagolni a labdarúgást. Az angliai légiós­évei (2004–2014) alatt olykor Magical Magyarnak becézett technikás támadó óvatosan kikerüli az arra vonatkozó kérdést, hogy vajon milyen időpontot javasolna az NB I folytatására Csányi Sándornak, az MLSZ újraválasztott elnökének.
„Az egészség a legfontosabb. Persze mindannyiunknak hiányzik a foci, de most a betegség elkerülése, a biztonságunk a legfontosabb. Ma még a helyzet napról napra változik, de ha eljön az ideje, akkor biztos, hogy az MLSZ a bajnokságokkal kapcsolatban is jól átgondolt, felelős döntést fog hozni” – mondja diplomatikusan.

Brazil keresztényekkel egy napon

Április 22-e különös nap a futball világában. Három ismert labdarúgó, a brazil Kaká és David Luíz és Gera Zoltán is ezen a napon született. A 2007-es esztendő aranylabdása, Kaká a Milannal, David Luíz a Chelsea-vel nyert Bajnokok Ligáját. Hozzájuk képest Gera Zoltán „csak” egy Európa-liga-döntőig vitte a Fulhammel. A születésnapjukon kívül a szenvedélyes istenhit köti össze a három labdarúgót, Kaká a Krisztus Sportolói gyülekezet tagja, David Luíz, szigo­rúan követve az isteni parancsot, elhatározta, hogy az esküvőjéig vár a házasélettel. Gera Zoltán tinédzserkorában az alkohol és a kábítószer rabja volt, mielőtt csatlakozott a Hit Gyülekezetéhez.
Szilágyi László - www.magyarnemzet.hu


Megjegyzések