Budapesten dől el a továbbjutás sorsa

 Gyerünk srácok! Hajrá Fradi!

Jónak mondható eredménnyel zárult a magyar bajnok azerbajdzsáni túrája, Boli góljára Owusu válaszolt.

A Ferencváros 1–1-et játszott idegenben az azeri Qarabag együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

„Jó csapat ellen játszunk, amelynek kiváló, rendkívül tapasztalt vezetőedzője van, aki az orosz futball egyik vezéralakja. Csercseszov edzőként és játékosként is hosszú karriert tudhat maga mögött. Nagyon óvatosnak kell lennünk a csapatával szemben, amelyben rendkívüli a támadópotenciál, ráadásul a védekezése is jó. Hiszem, hogy a játékosaim képesek győzni holnap, ám ehhez a tökéletesen kell szerepelnünk, a legjobb meccsünket kell játszanunk” – nyilatkozta Qurban Qurbanov a football-plus.az munkatársának kérdésére.

A portál írásából kiderül, hogy az azeri médiában az FTC–Qarabag párharcot Qurbanov és Csercseszov külön összecsapásának is kikiáltották.


 

„Mostanában igyekeztem távol maradni a sajtótól. De igen, már az első napoktól kezdve sokat beszéltek rólunk. Szerintem annyira nem érdekes a találkozásunk. Persze, nagyon szuper lesz megismerni még egy olyan edzőt, akinek más a gondolkodása és a játékstílusa, mint az enyém. Biztosan fontos tapasztalatokat szerezhetek” – reagált Qurbanov a felvetésre.

Kiderült az is, hogy a mester három játékosára nem számíthat a Ferencváros ellen.

„Vannak más labdarúgóink is, akikkel kapcsolatban amúgy is azt érezzük, hogy szerezhetnének több tapasztalatot. Persze, nem jön jól a nélkülözésük, de a labdarúgás a küzdelemről és a játékról szól. A Bajnokok Ligája nagy verseny, több energiát veszít az ember, mint más mérkőzéseken, hiszen jóval nagyobb érzelmek uralkodnak a játékosokban. Hétvégén kezdődik a bajnokságunk, ám a helyzetünk ellenére sem kértük a nyitó meccsünk halasztását.”

Közös reggeli után indult útnak a repülőtér irányába a Ferencváros, a zöld-fehérek különítménye a felszállást követően Baki felé vette az irányt, hogy Sztanyiszlav Csercseszov délután már a találkozó helyszínén tartson edzést a keret tagjainak. Az FTC vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón lapunk kérdéseire is válaszolt.

„Legutóbb a pozsonyi visszavágó előtt azért fogalmaztam úgy, hogy a Slovan az esélyesebb a továbbjutásra, mert hazai vereséggel kezdtük a párharcot – felelte Csercseszov. – Ezúttal tiszta lappal vág neki mindkét csapat a találkozónak, úgymond a nulláról indulunk… Egyik együttest sem lehet ezúttal favoritként emlegetni. A Qarabag rendkívül erős csapat, hazai pályán kifejezetten veszélyes, saját szurkolói előtt futballozhat, ez talán mellette szól.”

Az orosz tréner úgy fogalmazott, mind a két csapatnak megvannak a maga erősségei és gyengeségei, ezen a szinten már nincsenek könnyű mérkőzések. Az azeri bajnoknak sajátost stílusa van, szerda este minden attól függ, az ellenfél mit enged a Ferencvárosnak.

„Támadófutballt játszanak, szeretik, ha náluk van a labda, magam is kíváncsi vagyok, mennyire lesznek bátrak szerda este” – felelte a tréner.

Qurban Qurbanov, az azeriek vezetőedzője 14 éve irányítja az együttest, kíváncsiak voltunk arra is, Csercseszov szerint a szerencsén és a tudáson kívül vajon mi kellhet ahhoz, hogy egy edző ilyen sokáig vezethessen egy csapatot?

„Először is Qurban Qurbanov szakmája egyik legjobbja. Ahhoz, hogy valaki ilyen sokáig irányítson egy csapatot, a szakma szeretete, elhivatottság is szükséges. Másodsorban az, hogy nagy legyen a klubon belül az egyetértés a futballisták, a szakmai stáb és a vezetők között is, milyen irányba haladjon az egyesület. Ezek nélkül ez nem valósulhatna meg.”

A Qarabag és a Ferencváros is rendelkezik már megfelelő tapasztalattal a nemzetközi színtéren, mindkét klub bejutott már a kupák csoportkörébe. Csercseszov szerint ezt sem szabad figyelmen kívül hagyniuk, ám alaposan kielemezték aktuális ellenfelüket is, még véletlenül sem szabad félni tőlük.

„A párharcok első mérkőzései eddig valóban gyengébben sikerültek, de ez nem azért van, mert az első meccseken tapasztaltakat használjuk fel a visszavágóra. Már az első találkozó előtt is alaposan felkészülünk, feltérképezzük az ellenfelet. Ezúttal sem tettünk másképp. Egyébként pedig a selejtezőkben a két mérkőzés alapján kell eredményt hirdetni.”

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, 3. selejtező kör, 1. mérkőzés:

Qarabag — Ferencváros: 1-1 (1-1)
Baki, 18:00. 29.500 néző.
Vezette: Andreas Ekberg (asszisztensek: Culum, Nyberg; tartalékjv.: Ladeback – svédek; VAR: Kamphuis; VAR asszisztens: Dieperink – hollandok)

Qarabag: Magomedaliyev — Vesovic, Mustafazade, B. Hüseynov, Bayramov — Garayev, Jankovic (Rodrigues Romao, 83.) — Owusu, Ozobic (Sheydaev, 79.), Zoubir — Wadji (Leandro Andrade, 90+3.)
kispad: Gugeshashvili, Ramazanov, R. Mammadov, Ibrahimli, Gurbanli, A. Hüseynov, Jafarguliyev, Akhundzade
vezetőedző: Qurban Qurbanov

Ferencváros: Dibusz — Botka, S. Mmaee (Thelander, 57.), Knoester (Kovacevic, 67.), Civic — Esiti, Laidouni (Besic, 88.) — Zachariassen, Boli (Vécsei, 67.), Traoré — Nguen
kispad: Bogdán, Mergl, Pászka, Auzqui, Loncar, Marquinhos, Lisztes
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Owusu (34.) illetve Boli (17.)
Sárga lap: Jankovic (28.), Mustafazade (66.) illetve Botka (61.), Kovacevic (82.)


 

A Ferencvároson volt a sor. A közelmúltban olyan előadóművészek szórakoztatták az azerieket a Tofiq Bahramov Stadionban, mint Elton John, Jennifer Lopez vagy éppen a kolumbiai énekesnő, Shakira – szerda este (futballcsapatként) a Ferencváros következett. Azerbajdzsán második legnagyobb stadionjában zsúfolásig megteltek a lelátók, a helyiek jól tudták, a Qarabag meccsei egy-egy koncerttel érnek fel, kamikaze stílusú csapatuk mérkőzésein nemcsak helyzetek, gólok is bőven akadnak.

A tizennegyedik éve szolgálatban lévő Qurban Qurbanov a magyar bajnok ellen mégis előhúzta a biztonsági kártyáját: noha a bajnokságban általában egyetlen védekező középpályás sem szerepel csapatában, a Ferencváros ellen kettő is a kezdőben kapott helyet, a klub egyik legendás játékosa, a környéken született Qara Qarayev mellett a montenegrói Marko Jankovics szűrt. A Qarabag vezetőedzőjének egyébként is sakkoznia kellett a kezdő összerakásakor, két legjobb futballistája, a brazil Kady és a honosított brazil Richard Almeida sárga lapjai miatt nem léphetett pályára, sérülése miatt a kolumbiai Kevin Medina sem állt rendelkezésére, sőt a meccsnapra pedig az is kiderült, hogy a rutinos Maksim Medvedev is kidőlt a sorból.

A Ferencváros viszont nevezte a keretbe a hónapok óta sérüléssel bajlódó Ryan Mmaee-t, sokan bíztak is benne, hogy legalább a kispadon ott lehet, ám míg a gárda Azerbajdzsán fővárosában rúgta a labdát, a marokkói a klub NB III-as együttesének szolnoki mérkőzésén szerepelt. A szakmai stáb alighanem abban bízik, a visszavágóra már olyan állapotban lehet, hogy ha szükség lesz rá, legalább kis időt a pályán tölthet.

De ott volt addig is Franck Boli!

Az elefántcsontparti csatár egy hete, Pozsonyban is betalált a Slovan kapujába, míg Bakiban tizenhét percre volt szüksége, hogy gólt szerezzen. Ha már a selejtezők harmadik körében rendelkezésére áll a videobíró, a svéd játékvezető gyorsan ki is elemeztette a találatot, a VAR-rendszer azonban nem talált kivetnivalót, így örülhetett a magyar bajnok. A mérkőzést úgy kezdte a hazai csapat, ahogy arra számítani lehetett, magukhoz ragadták a labdát, amit nemigen akartak odaadni a Ferencvárosnak, Franck Boli gólja azonban láthatóan sokkolta a Qarabagot és megváltozott a játék képe.

Érdekesség volt, hogy az afrikai támadót ezúttal némileg szokatlan szerepkörbe tette Sztanyiszlav Csercseszov, meglepő módon Tokmac Nguen volt a csúcsék, Franck Boli pedig egy sorral hátrébbról zárkózott fel a támadásokhoz – a húzás bejött. Ami üzemzavart okozott a Ferencváros játékában, azok az eladott labdák voltak. A védők mellett a középpályások is túlzottan sok ki nem kényszerített hibát vétettek, és Aissa Laidouni elpasszolt labdája (közvetve) végzetesnek bizonyult. Az eladott labdájából kiharcolt szabadrúgást követően egyenlített a Qarabag, s Owusu találata életet lehelt a hazaiak futballjába.

Az addig vérszegény támadójátékuk egycsapásra lendületet kapott, volt dolguk bőven a ferencvárosi védőknek, sőt a szünet előtti pillanatokban a VAR érvénytelenített les miatt egy azeri találatot, így a szünetre döntetlennel vonultak a felek.

A második félidő nem az állandóságról szólt a Ferencváros védelmében… A belső védők közül előbb Samy Mmaee-t kellett lecserélni sérülés miatt, majd nem sokkal később Mats Knoester is lejött a pályáról, s onnantól új belső védőpárossal próbálta feltartóztatni az azeri támadásokat a Fradi, a dán Rasmus Thelander mellett a bosnyák Adnan Kovacevic volt a hátsó ember. Ekkor már többet birtokolta a labdát a Qarabag, de az a lendület, ami az első félidő végén jellemezte őket, ekkorra már csillapodott. A találkozó ritmusa jócskán visszaesett, a szabálytalanságok miatt sokat állt a játék, a hazaiak kamikaze stílusából nem sok valósult meg – dicséret volt ez a magyar bajnok számára.

Csakhogy.

A Ferencváros sem igen tudott lendületbe jönni: noha a megindulásokkal nem volt gond, az ellentámadások az azeriek kapujához közelítve rendre elhaltak. Hol rossz passz, hol pontatlan indítás vetett véget a kontrának. Érdekes volt azt is látni, hogy az utolsó negyedórában már a Qarabag játékosai sem sürgették a játékot. Holott stílusukból adódóan arra lehetett számítani, hogy próbálnak minden akciót kapura lövéssel, fejessel befejezni, ám ekkor már a bedobásoknál csupa lehorgasztott fejű labdarúgó várta a labdát, egyéni villanásokból, szép cselekből kevesebb akadt. Mindössze az utolsó percekre pörgött fel ismét a játék, előbb a Qarabag szerezhetett volna bal oldali akció végén könnyedén gólt, majd Tokmac Nguen lábában volt ott a gól – de ott is maradt.

A Qarabag szurkolói tűzijátékra számítottak, tucatnyi helyzetre, kapura lövésre, azonban ezen az estén be kellett érniük egy közepes színvonalú, tempójú mérkőzéssel. Az eredménnyel a Ferencváros lehet elégedettebb, idegenben ért el döntetlent, így a döntés az Üllői úti meccsre maradt. A visszavágót kedden 20 órától rendezik Budapesten, Bakihoz hasonlóan a Groupama Arénában is telt ház előtt küzdhetnek meg a csapatok.


 

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov a meccs utáni sajtótájékoztatón reagált a látottakra.

– A második félidőben látszólag az eredmény tartására rendezkedett be a csapat. Elégedett a döntetlennel?
– Sokat nyomott a latban, hogy idegenben léptünk pályára, Bakiban kezdtük a párharcot. A lelátók tele voltak, zsúfolt stadionban játszottunk, és a meleg is befolyásoló tényező volt, nem véletlenül volt ivószünet. Ettől függetlenül a második félidőre nem azt kértem a játékosaimtól, hogy védekezzünk, védjük az eredményt. Sőt, ekkor is voltak helyzeteink, sajnálom, hogy ezeket nem használtuk ki.

– A játékkal elégedett volt?
– A játék és a végeredmény két különböző dolog, de mindent nem szeretnék megosztani arról, mit gondolok. Számomra egy a lényeg, a visszavágóig mindent átbeszélünk labdarúgóinkkal, és alaposan felkészülünk arra a mérkőzésre. Nem foglalkoztunk azzal sem, hogy az ellenfél négy játékosa nem léphetett pályára ezen a napon, arról pedig korai beszélni, hogy Budapesten ott lesznek a pályán, vagy sem.

– Az első mérkőzés után hogyan ítéli meg a továbbjutási esélyeket?
– A mostani találkozó végeredménye egy egy lett, úgyhogy a nulláról indulunk, azonos a két csapat továbbjutási esélye. Eddig öt kemény meccsen vagyunk túl a selejtezők alatt, hármat idegenben játszottunk, egyelőre nincs okom a panaszra. És hogy mennyire kemény mérkőzéseken vagyunk túl, jól jelzi, hogy milyen sok a sérült futballistánk.

„Intenzív, érdekes meccs volt. Olyan csapat ellen játszottunk, amely jól bánik a labdával, ezt megtapasztaltuk. Minden a visszavágón dől el, mi készen fogunk állni. A szurkolóink, akik ma is csodálatosak voltak, megérdemlik, hogy a végsőkig küzdjünk értük, és jobb eredményt érjünk el” – kezdte Qurbanov a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Az azeri újságírók ezután arról kérdezték a Qarabag trénerét, hogy együttese miért csak egy kapott gól után „ébred fel”, lendül bele a mérkőzésbe.

„Higgyék el, nem akarunk gólt kapni a meccsek elején… Bealudt volna a csapat? Negyven fok volt, a játékosaim szenvedtek ebben a melegben és az ellenfél sem volt hétköznapi. Lehet, hogy gólt kaptunk az elején, de fel tudtunk állni, és megbízhatóan játszottunk tovább. Három-négy kulcsemberünk is hiányzott, ennek ellenére tisztességes teljesítményt nyújtott a csapatunk.”

Az újságírók kitértek Sztanyiszlav Csercseszovra is: az orosz vezetőedző a mérkőzés után néhány szót váltott a Qarabag középpályásával, Filip Ozobiccsal.

„Ha szépeket mondanak Ozobicról, az nekem is jólesik. Nem tudom, hogy azért beszélgetett-e vele, mert szívesen látná a saját csapatában, vagy csak tetszett neki a mai játéka.”

„Holtverseny!” – azeri lapszemle a Qarabag–FTC után

„Holtverseny! A Qarabag döntetlent játszott a Ferencvárossal” – írta videós összefoglalója elé a qafqazinfo.az, amely a meccs után Sztanyiszlav Csercseszov és Qurban Qurbanov szavait is lejegyezte a hivatalos sajtótájékoztatóról, de bővebben nem foglalkozott a mérkőzéssel.

„Döntetlen a magyar klubbal” – olvasható a report.az tudósításának címében. Az azeri portál percről percre tudósítást adott a meccsről, majd az összefoglalót is közzétette, kizárólag tényszerű állításokkal.

football-plus.az kizárólag egy jegyzőkönyvet közölt a meccsről, ami annak fényében kifejezetten érdekes, hogy a mérkőzés előtt naponta több cikkben foglalkozott a Ferencvárossal. Sőt, az FTC Puskás Akadémia elleni NB I-es mérkőzéséről és Csercseszov azt követő sajtótájékoztatójáról is beszámolt. A szerdai meccsről készült cikkben ráadásul Myrto Uzunit tették a főképre, aki idén február óta Spanyolországban futballozik.

A többi internetes, sporttal foglalkozó azeri portál tényszerűen, jegyzőkönyvvel, vagy máshonnan átvett összefoglalóval számolt be a meccsről.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Qarabag hivatalos honlapja alapján)

www.tempofradi.hu 

 

 

 

 

Megjegyzések