Gojak a miénk!

Bosnyák válogatott középpályással erősítünk
 
A hatszoros horvát bajnok és háromszoros kupagyőztes Amer Gojak a Ferencvárosnál folytatja pályafutását!

Magyar bajnoki címvédő és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk augusztus 31-én, szerdán bejelentette újabb nyári igazolását, a 33-szoros bosnyák válogatott középpályást, Amer Gojakot. A 25 éves támadóközéppályás a Dinamo Zagreb együttesétől érkezik a mieinkhez, ahol alapembernek számított.


 

Bemutatás

Amer Gojak 1997. február 13-án a Dinári-hegységben, a Miljacka folyó két partján fekvő bosnyák fővárosban, Szarajevóban született. A még mindig csak 25 éves irányító az FK Novi Grad Sarajevo együttesében ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, ahonnan két év után az FK Zeljeznicar Sarajevohoz szerződött.

Öt évig pallérozódott a szarajevói együttes korosztályos csapataiban, majd 2014 januárjában az egyszeres Bosnyák Kupa-győztes, szintén FK Olimpikhez szerződött. Az ugyancsak fővárosi klubnál egy évet töltött el, majd 2015 telén Horvátország élcsapatához, a Dinamo Zagrebhez igazolt.

Kezdetben a 23-szoros horvát bajnok másodikszámú együttesében kapta meg a lehetőséget, de bemutatkozhatott az Ijfúsági Bajnokok Ligájában, ahol hat mérkőzésen négyszer is eredményes volt. Remek teljesítményével gyorsan magára vonta a felnőttek figyelmét, így öt mérkőzésen az élvonalban is bemutatkozhatott. A bizalmat egy góllal és egy gólpasszal hálálta meg a vezetőségnek.

Ilyen mutatók mellett nem is lehetett kérdés, hogy a következő szezont már az első csapatnál tölti. 22 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, ezeken négy gólt és öt gólpasszt jegyzett, de ebben az idényben bemutatkozott a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában, ahol a Lyonnal, a Juventussal és a Sevillával volt egy csoportban.

A következő években stabil alapemberré vált a zágrábiaknál: 22, 25, majd 27 bajnokin játszott, emellett ott volt az Európa Liga és a Bajnokok Ligája csoportkörében is. A 2020/21-es idényben az olasz bajnokságban szereplő Torinónál volt kölcsönben, ahol 15 meccsen egy gól és egy gólpassz volt a mérlege (mindkettőt a Parma ellen jegyezte).

Az olasz kitérő után visszatért Horvátországba, ezzel együtt pedig a nemzetközi porondra, az Európa Ligába is. A jelenleg is zajló bajnoki idényben négy BL-selejtezőn és két bajnokin játszott, utóbbiban a Hajduk Split ellen gólt is szerzett.

A válogatottban is végigjárta a korosztályos csapatokat, és végül 2018. november 15-én debütált a felnőttek között, egy Ausztria elleni 0-0-ra végződő Nemzetek Ligája találkozón. Az első góljára sem kellett sokat várni, 2019. szeptember 5-én egy Liechtenstein ellen 5-0-ra megnyert Eb-selejtezőn kétszer is eredményes volt, ráadásul egy gólpasszt is kiosztott. Eddig 33 találkozón lépett pályára a nemzeti csapatban, ahol négy gól és három gólpassz szerepel a neve mellett.

www.fradi.hu

 

 

Megjegyzések