Ők lesznek az ellenfeleink az Európa Ligában

Korábbi klasszis labdarúgónk, Gera Zoltán szerb, francia és török ellenfelet húzott a Fradi mellé.

Mivel az UEL idei szezonjának döntőjét Budapesten, a Puskás Arénában rendezik meg, az isztambuli sorsolásra ezért felkérték az FTC klasszis, korábbi labdarúgóját, Gera Zoltánt is, aki 2010-ben maga is játszott UEFA Európa Liga-döntőt még a Fulham színeiben és most ő lesz a finálé nagykövete.

Gera először az első, majd a második kalapban szereplő együtteseket húzta ki. Ezután következett a Ferencvárost is érintő harmadik kalap, végül a negyedik. Korábbi labdarúgónk végül a H-csoportba húzta a magyar bajnokot.


 

Ezzel eldőlt, hogy

az FTC a szerb bajnok Crvena zvezdával, a francia Monacóval és a török Trabzonsporral játszik.

A mérkőzések hivatalos időpontjairól az Európai Labdarúgó Szövetség később hoz döntést. Ugyanakkor az UEFA előzetesen kijelölte a tervezett meccsnapokat, amelyek a következőek:

1. játéknap: szeptember 8.
2. játéknap: szeptember 15.
3. játéknap: október 6.
4. játéknap: október 13.
5. játéknap: október 27.
6. játéknap: november 3.

www.fradi.hu

 

Megjegyzések