Budapest az otthona, a Fradi a csapata, Ramírez visszavágyik

 Visszavárunk!

Cristian Ramírez visszatérésének híre időről időre felröppen. Az ecuadori balhátvéd két éven át, 2015 és 2017 között volt a Ferencváros játékosa, majd jó pénzért Oroszországba, az FK Krasznodarhoz igazolt. Jól érzi magát a Fekete-tenger melléki városban, de Budapestet tekinti az otthonának, hiszen magyar a felesége, aki már három kislánnyal ajándékozta meg.

– Nekem már Budapest jelenti az igazi otthont. Magyar a feleségem, és bár évek óta Krasznodarban futballozom és itt élünk, ha tehetjük, megyünk haza a magyar fővárosba. Karrierem befejezése után ott képzeljük el a jövőnket – árulta el Cristian Ramírez a Nemzeti Sportnak, majd arról beszélt, hogy a háború kitörése után ő is élt a lehetőséggel, s tavaly nyárig ő is felfüggesztette a szerződését az orosz klubbal, Budapesten élt a családjával.


 

A nyáron aztán visszatért Oroszországba, s továbbra is jó formában játszik, ebben az idényben 21 meccsen hússzor kezdőként lépett pályára, és balhátvéd létére két gólt is szerzett. Ramírez a hetedik idényét tölti Krasznodarban, amely jelenleg a hatodik helyen áll az orosz bajnokságban. Ramírez a magyar feleségével immár három kislányt nevel, ezért is vágynak vissza Budapestre. 

– Nagyon jól éreztem magam a Ferencvárosnál –    folytatta a dél-amerikai játékos. –   Ha otthon vagyunk Budapesten, gyakran kilátogatok a Groupama Arénába, legutóbb az Újpest elleni meccsen voltam a stadionban. Sohasem tagadtam, szívesen visszatérnék a Fradiba. De a szerződésem még több mint két évig Krasznodarhoz köt, meglátjuk, miként alakul a jövőm. Rajtam nem múlik, hiányzik Budapest és a Ferencváros.

A villámgyors szélső védőt sokáig a brazil Roberto Carloshoz hasonlították, 16 éves korában a német Borussia Dortmund és az angol Tottenham is megpróbálta átigazolni, csakhogy az akkor érvényben lévő, 18 év alatti játékosok szerződtetésére vonatkozó UEFA-szabály miatt meghiúsult a megállapodás. Az ecuadori futballista később – 2013-ban – a német Fortuna Düsseldorfhoz került, ahol kevés játéklehetőséget kapott, és előbb kölcsönben, majd végleg a Ferencváros labdarúgója lett.

Az FTC nem mindennapi üzletet csinált a szerződtetésével: 180 ezer euróért vette meg a játékjogát, majd 1,5 millió euróért adta tovább az FK Krasznodarnak 2017-ben. Ramírez értéke 2019-ben volt a legmagasabb (7,5 millió euró), jelenleg ötmillió euróra taksálja a Transfermarkt, ami, tekintve az orosz futball bizonytalan helyzetét, szép summa. Ennyit aligha tud érte fizetni a Fradi, de ahogy közeleg az ecuadori játékos szerződésének lejárta, egyre nagyobb esélye lehet a visszatérésnek.

Borítókép: Cristian Ramírez a felesége és három kislánya társaságában az FK Krasznodar stadionjában

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések