Sztankovicsnak az Ekl-nyitány előtt fontos mondanivalója volt Kubatovról

Mindig a győzelemért fogunk hajtani, a célunk, hogy az összes meccset megnyerjük a csoportkörben. Olykor rizikót is vállalunk majd ennek érdekében.

A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön a szerb Csukaricski ellen kezdi meg a szereplését a Konferencialiga F csoportjában.– A zöld-fehérek közelmúltban kinevezett vezetőedzőjére, Dejan Sztankovicsra az első komoly kihívás vár a csapat élén.

Dejan Sztankovics a Ferencvárosnál való bemutatkozása nagyszerűen sikerült. Igaz, a 8-0-s gólgálához az is hozzájárult, hogy az ellenfél a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bajnokságban szereplő Nagyecsed volt. Csütörtökön már nagyobb feladat vár a Fradira, amely a Konferencialiga csoportkörének első fordulójában a szerb bajnokság előző kiírásában bronzérmes, jelenleg ötödik Csukaricskivel csap össze. Sztankovics jól ismeri az ellenfelet, hiszen korábban, a Crvena Zvezdánál eltöltött három éve alatt többször is szembenézett vele. Az említett két csapat éppen a hétvégén mérkőzött meg egymással a szerb ligában. Természetesen Sztankovics is figyelemmel követte a 2-1-es Csukaricski-győzelemmel véget ért találkozót.


 

– A Csukaricskinek nem volt félnivalója a meccsen, tisztelte az ellenfelet és bátran játszott. Erre nekünk is figyelnünk kell. Vannak fiatalabb és érettebb játékosok is a csapatban, ami jó keverék – foglalta össze a Fradi trénere.

Nem lesz könnyű menet a Konferencialiga csoportköre, a Ferencvárosnak az F jelű négyesben a Csukaricski mellett a Fiorentinával és Genkkel kell megküzdenie. Sztankovics mégis nagy reményekkel vág neki az európai kalandnak.

 – Mindig a győzelemért fogunk hajtani, a célunk, hogy az összes meccset megnyerjük a csoportkörben. Olykor rizikót is vállalunk majd ennek érdekében – fogalmazott a Csukaricski elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.

A szeptember elején kinevezett szerb mester elmondta, mindössze két hete volt arra, hogy megismerje a futballistáit, arra pedig még kevesebb ideje jutott, mindössze egy órája, hogy kijelölje a Ferencváros játékoskeretét az Ekl-re.

– Sajnáltam, hogy sok játékos a nemzeti válogatottjánál szerepelt, Adama Traoré és Tokmac Nguen pedig sérült volt. Arra használtam ezt a két hetet, hogy megismerjem a játékosokat. Nagyon elégedett vagyok a csapattal, amit megkaptam. Keményen dolgoznak a srácok, nagy bennük az akarat, hogy fejlődjenek egyénenként és csapatszinten is – árulta el, majd így folytatta: – Mindegyik edzőnek megvannak a saját víziói. 

Azért jöttem ide, hogy együtt fejlődjünk a csapattal, amit lassan, kis lépésekkel fogunk elérni. Nem fogok nagy dumával előrukkolni, aztán pedig hirtelen nagy változásokat eszközölni.

Fejtörést okozhat majd a mesternek, hogy jó formában lévő csatárai közül Alekszandar Pesicset vagy Varga Barnabást hagyja ki a kezdőcsapatból. Elképzelhető, hogy Sztankovics egy harmadik megoldás mellett dönt. – Nem kizárt, hogy mindketten játszanak majd, akár együtt is. Mindkettő fenomenális csatár. Pesicsnek nem volt szerencséje, mert a szezon előtt megsérült a válla. Varga viszont nagyon sok gólt rúgott.

Sztankovics a sajtótájékoztató végén még szót kért, mert fontos mondanivalója volt Kubatov Gáborról.

– Erről nem kaptam kérdést, de ezt mindenképp szeretném elmondani. Amikor megérkeztem, nagyon szépen fogadtak itt engem. Nem vagyok buta, tudom, hogy nehéz körülmények közt jöttem. De a klubelnök bátor, erős személyisége van. Szeretnék neki és a klub minden tagjának köszönetet mondani, jó munkát akarok itt végezni – zárta szavait a szerb szakember. 

Besic: Miért ne lehetne csoportelső a Ferencváros?

A már említett, Nagyecsed elleni kiütés alkalmával tért vissza a csapatba Muhamed Besic, aki térdszalagszakadás miatt hét hónapot és egy napot hagyott ki. Nem ez volt az első alkalom, hogy hosszú időn keresztül a pályán kívül ragadt a bosnyák labdarúgó.

– Nem ez volt az első nagy sérülésem. Összesen négy-öt évet vesztettem a karrierem során. Harmincegy éves vagyok, jobban kezeltem a helyzetet. Idősebb, tapasztaltabb játékos vagyok, ez segített, és a hitem is erőt adott – fedte fel a sajtótájékoztatón a középpályás. – Most hét hónap és egy napig nem játszhattam, úgyhogy nagyszerű érzés, hogy kaptam huszonöt percet, ráadásul gólt is lőttem.

Besic hozzátette, Sztankovics mestert nagyra tartja, a Konferencialigának pedig optimistán vág neki.

– Erős csoportba kerültünk. De tavaly az Európa-ligában még erősebb volt, akkor mégis csoportelsők lettünk. Valójában rajtunk múlik, mit érünk el, ha jól teljesítünk, akkor minden rendben lesz – vélekedett.

Konferencialiga, F csoport, 1. forduló, csütörtök:
Ferencváros–Csukaricski (szerb) 18.45 (tv: M4 Sport)

Borítókép: Dejan Sztankovics a Ferencváros edzésén (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Dubai Viktória - www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések