„Talán az AEK valaha volt legjobb igazolása" – Görögországban máris elkelt Varga Barnabás meze

 Sok sikett Barni! Hajrá Fradi!

Kedden jelentette be hivatalos felületén az AEK Athén labdarúgócsapata, hogy szerződtette a magyar válogatott támadót. Varga Barnabás nagy reményekkel érkezett új klubjához, ahol rengeteg görög szurkoló fejezte ki, mennyire örül az érkezésének.


 

Kedd este zárult le az az üzlet, ami napok óta nyílt titok volt: Varga Barnabás az AEK Athén csapatához szerződött. A transzfer hátteréről az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás elmondta, hogy a sajtóban négy és fél millió euró terjedt el mint Varga eladási ára, ám a görög klub ennél valamivel többet fizetett a Ferencvárosnak. Az is kiderült, hogy a magyar válogatott támadó mindenképpen váltani szeretett volna. Varga Barnabás a vasárnap 18.30-kor kezdődő, Arisz Szaloniki elleni, jelen állás szerint Magyarországon nem látható bajnokin mutatkozhat be új csapatában, ezt Marko Nikolics, a görög csapat vezetőedzője is megerősítette a Nemzeti Sportnak. A szakvezető elárulta, hogy Varga Barnabás utazik a csapattal, vagyis ott lesz a keretben, és néhány percet biztosan játszik.

Varga Barnabás első szavai az AEK Athén játékosaként

„Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy létrejött az átigazolás. Szeretném megköszönni az elnöknek és a csapatnak, hogy az első pillanattól kezdve mindenki nagyon kedvesen fogadott. A legjobb játékomat akarom nyújtani, sok gólt szereznék az AEK mezében, és remélem, hogy az idény végén egy vagy akár több címet is nyerünk”  – olvasható Varga nyilatkozata az AEK honlapján. A csapat a posztjában magyarul is köszöntötte a támadót.

A magyar válogatott támadó a közösségi oldalán köszönt el a Fradi-szurkolóktól és a klubtól: „Köszönök mindent, Fradi! Hálás vagyok az itt töltött időért, a csapattársakért, az edzőkért és minden klubnál dolgozó emberért, valamint nektek, szurkolóknak a folyamatos támogatásért. Sok emlékkel és tapasztalattal gazdagodva indulok tovább egy új kihívás felé” – írta Varga Barnabás.

A magyar támadóról áradoznak a görög szurkolók

Javarészt pozitívan írnak a görög sajtóban Varga Barnabás érkezéséről, de ahol kritika hangzik el, ott sem a magyar válogatott támadó kvalitásait, hanem inkább az átigazolás összegét (a játékos korához viszonyítva) kritizálják. Az AEK Athén szurkolói pedig valósággal megőrültek, miután hivatalossá vált Varga átigazolása. Sokan már a napokat számolják vissza vasárnapig, hogy láthassák pályára lépni a magyar játékost.

Talán az AEK valaha volt legjobb igazolása

– írta az AEK egyik szurkolója a klub közösségi felületén egy hozzászólásban. Többen megjegyezték, hogy Varga nem egy olyan játékos, aki három-négy embert kicselez, de a büntetőterületen belül gyilkos ösztöne van. Hogyha hozzá kerül a labda, akkor szerintük kilencven százalék, hogy betalál. „Európa egyik legjobbja a levegőben" – írták többen, vagyis sok fejesgólt várhatnak tőle Görögországban is, pláne mert Varga Barnabásnak minimális időre és helyre van szüksége a befejezéshez.

Sokan bizakodóak a transzfer kapcsán, a „Varga-mágiát” várják. 

Első lépésként már meg is vettem a kisfiamnak a 25-ös Varga mezt, hogy húsvétkor mondhassam neki: Látod, ugye apa megmondta?

– utalt arra egy görög szurkoló, hogy már az elején megjósolta, mennyire beválik majd Varga Barnabás az AEK Athénban.

www.magyarnemzet.hu 

 

 

Megjegyzések