A Ferencváros szerint a magyar klubfutball nemzetközi versenyképessége is veszélybe kerülhet az ekho szabályainak szigorítása miatt, ezért akár játékosokat is értékesíthet és szűkítheti a keretét. Az NB I többi szereplője jóval visszafogottabban fogadta a bejelentést: több klubot saját bevallása szerint egyáltalán nem érint a változás, mások a részletszabályok megjelenéséig kivárnak.
Magyar Péter miniszterelnök október 6-án jelentette be, hogy 2027. január 1-jétől megszüntetik a hivatásos sportolók kiemelt ekho-kedvezményét. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alkalmazásának éves felső határa a jelenlegi 500 millió forintról 60 millióra csökkenne, vagyis a sportolókra is ugyanaz az összeghatár vonatkozna, mint az ekhót alkalmazó más foglalkozásokra. Ez nem fizetési plafont jelent, hanem azt, hogy az értékhatár feletti jövedelem már nem adózhatna ebben a kedvezményes formában.
Az Index és a Csakfoci.hu is megkereste az élvonalbeli labdarúgóklubokat, hogy milyen következményekkel számolnak. A válaszokból jelentős különbségek rajzolódnak ki, a leghatározottabb kritikát a Fradi fogalmazta meg.
Fradi: az európai eredmények is veszélybe kerülhetnek
A Ferencváros szerint a tervezett módosítás a már megkötött sportolói szerződéseket is hátrányosan érinti, és alapvetően befolyásolhatja a klub játékospolitikáját. Az FTC arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt öt lezárt európai idényben a magyar klubfutball UEFA-koefficiensének 71,5 százalékát a Fradi eredményei adták. A klub szerint a sorozatban elért nyolc nemzetközi csoportkörös, illetve főtáblás szereplés után kialakított versenyképességet is fenyegetheti a változás.
A megoldást további játékosok értékesítése, valamint a keretek szűkítése jelentheti
– fogalmazott a Ferencváros.
A klub tehát nem pusztán a magasabb adóterhek miatt aggódik, hanem attól is tart, hogy nehezebbé válhat a nemzetközi szinten versenyképes játékosállomány fenntartása.
Ráadásul az FTC szerint nemcsak a labdarúgókat érintené érzékenyen a döntés. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes férfi vízilabdacsapatnál olyan világklasszisok megtartása kerülhet veszélybe, mint a háromszoros olimpiai bajnok Dusan Mandics. A KEK-győztes, BL-döntős női kézilabdacsapat esetében pedig szintén attól tartanak, hogy magyar és külföldi sztárok távozhatnak.
Több klub is úgy gondolja, őket nem érintené a változás
A Ferencváros aggodalmaival szemben az MTK egyértelművé tette, hogy az új összeghatár a klub számára nem releváns. Hasonlóan nyilatkozott a Vasas is. Nagy Miklós sportigazgató szerint a klub jelenlegi bérpolitikája mellett az ekho módosítása várhatóan sem a gazdálkodást, sem a játékosok fizetését nem befolyásolja. Az angyalföldiek ezért nem terveznek változtatást a kereten, és az átigazolások, illetve szerződéshosszabbítások során sem számítanak versenyhátrányra. A sportigazgató ugyanakkor hangsúlyozta a hosszú távon kiszámítható és minden klubnak egyenlő feltételeket biztosító szabályozás fontosságát.
A Kisvárdát és a Paksot sem érintené érdemben a szigorítás, a Zalaegerszeg állásfoglalásában szintén csekély hatással számolt. A ZTE szerint elsősorban azok az egyesületek kerülhetnek nehéz helyzetbe, amelyek a bajnokság átlagánál lényegesen magasabb fizetéseket kínálnak. A zalaiak saját bérszintjüket jóval szerényebbnek tartják, így nem várnak jelentős változást. A klub ugyanakkor úgy látja, hogy az NB I élmezőnyében nem ritkák a havi tízezer eurót meghaladó fizetések, és az ilyen játékosok szerződtetését a jövőben visszafoghatják az új feltételek.
Debrecenben és Győrben még számolnak, Újpesten kivárnak
A DVSC egyelőre nem vállalkozott a várható következmények megbecslésére. A debreceniek jelezték, hogy a végleges jogszabály megismerése után tudják majd felmérni az esetleges gazdasági és sportszakmai hatásokat, és akkor alakítják ki álláspontjukat.
A bajnoki címvédő ETO FC Győr ugyancsak a részletekre vár. Az Újpest szintén arra hivatkozva nem foglalt állást, hogy a változtatás még tervezeti szakaszban van.
A Puskás Akadémia, a Nyíregyháza és a Budapest Honvéd nsem adott érdemi választ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete nem vár tömeges távozást
Miközben a Ferencváros komoly versenyhátránytól tart, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete kevésbé borúlátó. Horváth Gábor főtitkár szerint a labdarúgók többségének éves keresete a 60 millió forintos határ alatt marad, ezért az új szabályozás várhatóan nem okoz tömeges elvándorlást.
A szakember ugyanakkor elismerte, hogy a külföldi játékosok szerződtetésénél már lehetnek következmények: egyes légiósok számára kevésbé vonzóvá válhatnak a magyar klubok ajánlatai.
Az NB I-es reakciók alapján tehát az adóváltozás nem egyformán érintené a mezőnyt.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése