Közös fellépéssel tiltakozik a Ferencváros és az MTK elnöke a kormány sportvezetőket érintő összeférhetetlenségi törvénytervezete ellen.
Kubatov Gábor és Deutsch Tamás egyszerre közzétett közleményükben a javaslat azonnali visszavonását követelték, mert álláspontjuk szerint az sérti a sportegyesületek önállóságát és az Alaptörvényt. A két klubvezető már szeptemberben élesen bírálta Magyar Péter terveit, most azonban közös állásfoglalással léptek fel.
„El a kezekkel a magyar sporttól!” – ezzel a felütéssel jelent meg Kubatov Gábor, a Fradi és Deutsch Tamás, az MTK elnökének Facebook-oldalán az a közlemény, amelyben a Magyar Péter miniszterelök által kihirdetett sportvezetői tilalmi rendszerről szóló törvénytervezet haladéktalan visszavonását követelik. A két nagy múltú budapesti klub vezetője szerint a sportegyesületeknek maguknak kell dönteniük arról, kiket választanak meg elnökeiknek, ebbe pedig a politikai hatalom nem szólhat bele.
„Sportegyesületeinkből számos sporttársunk emelte már fel a szavát a sportvezetői tilalmi rendszerről szóló elfogadhatatlan törvényjavaslattal szemben. Olimpikonok, más kiváló sportolók, edzők, sportvezetők és szurkolók álltak ki közösségeikért. A magyar sportcsalád ismét megmutatta az erejét. A pályán ellenfelek, de a közös értékeink védelmében egymás társai vagyunk” – olvasható a közleményben.
A tiltakozók szerint a törvénytervezet nemcsak a sportegyesületek autonómiáját korlátozná, hanem már megválasztott vezetők eltávolítását is kikényszeríthetné.
A sport ügyeiről a pályán és azon kívül is a sportcsaládoknak van joguk szabadon dönteni. Ezt az önállóságot akarja most elvenni a hatalom
– fogalmaznak.
Az állásfoglalás jogi érveket is felsorakoztat a tervezet ellen. A szerzők szerint az egyesülési szabadsághoz hozzátartozik a vezetők szabad megválasztásának joga, a korábban jogszerűen betöltött közéleti tisztségekhez kapcsolódó utólagos négyéves kizárás pedig sérti a jogbiztonságot és a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát.
Kubatov és Deutsch már korábban is üzent Magyar Péternek
Magyar Péter szeptember 18-án jelentette be, hogy a kormány szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezetne be a magyar sportban, és akkor név szerint is példálózott a most tiltakozó Kubatov Gáborral, valamint Deutsch Tamással, hogy kiket száműzne a tervezet a klubok éléről.
A tervezett szabályozás értelmében miniszterek, államtitkárok, országgyűlési és európai parlamenti képviselők, pártelnökök, valamint más magas rangú állami vezetők nem tölthetnének be vezető tisztséget az országos sportszövetségekben és az 500-nál több igazolt sportolóval rendelkező egyesületekben. A tilalom az érintett közéleti tisztség megszűnése után négy évig fennmaradna.
A kormány emellett négyéves sportvezetői kizárást vezetne be azokban az esetekben is, amikor egy egyesületnél vagy szövetségnél súlyos támogatási szabálytalanságot állapítanak meg. Magyar Péter a változtatásokat azzal indokolta, hogy meg akarják szüntetni a sportszervezetek feletti politikai befolyást, és erősíteni kívánják a közpénzek felhasználásának ellenőrzését.
A bejelentésre Kubatov Gábor és Deutsch Tamás már aznap reagált. A Ferencváros elnöke a következőket írta: „A mi szerelmünk a Ferencvárossal egy életre szól. Holmi jogszabályokkal nem lehet széttépni! Küzdeni mindig, feladni soha!”
Deutsch Tamás hasonló üzenetet fogalmazott meg: „Az MTK vezetőit az MTK választja, nem Magyar Péter. Hajrá, kékek, hajrá, MTK!”
A tervezett módosítások a Ferencváros és az MTK mellett más jelentős sportszervezetek vezetését is érinthetik. Az összeférhetetlenségi szabályok alapján például Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter Budapest Honvédnál betöltött elnöki tisztsége is érintett lehet.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése