Egy 95. perces, erősen vitatható Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC.
Corbu góljával vezetést szerzett a második félidőben az FTC, de a meccset nem húzta be, így továbbra is nyeretlen hazai pályán az NB I-ben.
A Debreceni VSC egy 95. perces tizenegyessel 1–1-es döntetlent harcolt ki a Ferencvárosi TC otthonában a labdarúgó NB I 9. fordulójában, szombaton.
Nyilatkozatok:
Leandro de Almeida (asszisztensedző): — Szerintem mindenkinek hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet. A kapott pihenő nagyon jót tett a csapatnak, a stábnak is, nyár óta meccsről meccsre mentünk, kellett ez a kis felfrissülés. A szünetben volt idő és lehetőség a hibákat kijavítani, illetve ami jól működött, azt is tudtuk még tökéletesíteni. A folytatásban sorra jönnek a meccsek, ebben a hónapban három különböző sorozatban lépünk majd pályára. Aki a Fradiban van, tudja, hogy ezzel jár itt futballozni. Most volt az az időszak, amikor lehetett többet edzeni, többet a pályán lenni, mert a folytatásban meccsről meccsre megyünk, inkább csak regenerációra lesz lehetőség, kevesebbet tudunk majd teljes csapattal készülni. Az elmúlt napokban már a Debrecenre koncentráltunk, tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de itthon a három pont megszerzése a célunk. A Debrecen, ahogy láttuk, nagyon intenzív játékra képes, sok mozgás jellemzi a csapatot, több gyors játékosa van elöl, akik rengeteget futnak labda nélkül. Dzsudzsák Balázs a csapat esze, rajta keresztül megy minden támadás, a csapattársak őt keresik, ha nála van a labda, mindenki indul. A Debrecen pontrúgásból is nagyon veszélyes, de felkészülten várjuk a bajnokit.
A mérkőzés:
Ferencváros — DVSC: 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 17:00. 11.593 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Georgiou, Ország; Videóbíró: Dr. Csonka Bence; VAR asszisztens: Vígh-Tarsonyi; VAR operátor: Takács T.; tartalékjv.: Hanyecz)
Ferencváros: Dibusz — Nagy O., Raemaekers, Gómez, Cadu — Nagy Á., Corbu — Yusuf (Birmancevic, 73.), Zachariassen, Arzani (Lisztes, 58.) — Bagi (Kovacevic, 58.; O’Dowda, 81.)
kispad: Radnóti, Zohoré, Levi, Osváth, Lakatos Cs., Madarász, Maiga, Rommens
vezetőedző: Borbély Balázs
DVSC: Andreev — Tercza (Hoffman, 56.), Mejías, Lang, Guerrero — Batik — Baldoni (Kocsis D., 70.), Dzsudzsák, Boskovic, Dénes V. — Szendrei Á. (Adinany, 62.)
kispad: Erdélyi, Myrtaj, Samper, Egri, Hermann, Janneh, Keller, Patai, Cibla
vezetőedző: Gert Remmel
Gól: Corbu (65.) illetve Dzsudzsák (90+5. – 11-esből)
Sárga lap: Yusuf (5)., Gómez (89.), Borbély Balázs (89.) illetve Mejías (25.), Kocsis D. (77.)
VISSZATÉRT A FUTBALL a Groupama Arénába. A Népliget aluljáróját és a stadion környekét újra megszállták az alkalmi árusok, a Fradi-sas szobrától sűrű zöld füst szállt az ég felé, a szurkolók sora szép komótosan kígyózott a bejáratok felé. A Ferencváros szurkolói több mint egy hónapja láthatták legutóbb a csapatot a hazai stadionban. Szeptember 9-én az Újpest elleni derbi 2–2-es döntetlennel ért véget, majd jött a DEAC elleni Magyar Kupa-továbbjutás (7–0), a Celtic otthonában aratott 3–1-es Európa-liga-győzelem, a Nyíregyházán játszott 1–1-es bajnoki, és a válogatott mérkőzések miatti szünet.
Három hét, amely lehetőséget adott arra, hogy Borbély Balázs vezetőedző a nemzeti együttesnél szereplő futballisták hiányában is kicsit összébb rázza a társaságot, begyakoroltassa a taktikát, és finomhangolja a játékot. A nyári szünethez hasonló hosszúságú pihenő persze a Lokinál sem jött rosszul, hiszen Gert Remmel szintén a nyáron vette át a csapat irányítását, és az eddig nyolc forduló alatt gyűjtött kilenc pont nem feltétlenül az az eredményesség, amelyben Debrecenben reménykednek.
„Beleállunk a fociba. Nem azért megyünk, hogy túléljük a mérkőzést” – jelentette ki Dzsudzsák Balázs a dvsc.hu oldalára felkerült videós interjúban, és valóban, ahogy elkezdődött a mérkőzés, egyáltalán nem húzódott vissza a kapuja elé a Loki. Az első negyedórában többet kezdeményett, aktívabban futballozott, igaz, nem jelentett sok veszélyt Dibusz Dénes kapujára. A hazaiaknál a magyar válogatott három Nemzetek Ligája-mérkőzésén is pályára lépő Osváth Attila a kispadon ült, jobbhátvédként így Nagy Olivér kezdett, a szurkolókat viszont ennél sokkal jobban foglalkoztathatta, hogy a csapat nem találta a ritmust. A támadások körülményesen épültek fel, a beadások nem jutottak el játékostárshoz, és jelentős mezőnyfölényt sem sikerült kialakítani. Fél óra elteltével a debreceniek a negyedik szögletükhöz készülődtek, és Dzsudzsák beívelését követően Blaz Boskovic fejesét látványos vetődéssel védte Dibusz – ez volt az első igazán futballra emlékeztető jelenet. A zöld-fehérek a félidő végéhez közeledve pörgették fel kicsit a játékot, több időt töltöttek az ellenfél tizenhatosának közelében, Bamidele Yusuf lövéssel is próbálkozott, ám a vendégek kapujában álló Plamen Andreevnek nem kellett közbeavatkoznia.
A térfélcsere után lendületesebben kezdett a Fradi. Tíz perc alatt előbb Corbu Máriusz jobb alsó sarokba tartó lövésénél résen kellett lennie a Loki kapusának, majd Bagi Ádám került szép támadás végén helyzetbe, de nem tudta jól megrúgni a labdát, és hasonlóan tett Daniel Arzani is. A debreceniek Dénes Vilmos kapufájával jelezték, hogy nem lehet őket leírni, gólt viszont a Ferencváros szerzett. A csereként beálló Franko Kovacevic közeli lövését még védte Andreev, a támadás folytatásában viszont Kristoffer Zachariassan ügyes átlépős csele után Corbu került ziccerbe, és ő már nem hibázott.
Felpörgött a mérkőzés, többet kockáztatott a Loki is, és a 70. percben Dzsudzsák kis híján egyenlített: a Lisztes Krisztiántól ajándékba kapott labdát a jobb alsó sarok mellé lőtte. A folytatásban Borbély Balázsnak le kellett cserélnie Kovacevicet (a horvát csatár a combjához kapott, úgy tűnt, megsérült), ennél is nagyobb sokkot jelentett azonban, hogy a hosszabbításban a VAR közbenjárásával büntetőt kapott a Loki, és Dzsudzsák Balázs egyenlített.
A Ferencváros harmadik hazai mérkőzése is döntetlennel zárult a bajnokságban, míg a DVSC bravúrosan mentett pontot. A zöld-fehérek legközelebb csütörtökön lépnek pályára, az Európa-liga alapszakaszában a Viktoria Plzent fogadják. 1–1
Nyilatkozatok:
BORBÉLY BALÁZS, a Ferencváros vezetőedzője
Sokáig csak küszködött a csapat – mi volt a probléma?
Nem volt jó a játék, túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt, sok technikai hibát is vétett a csapat. A játékrész vége felé valamelyest feljavult a teljesítmény, a fordulást követően pedig jöttek a helyzetek, gólt szereztünk. Ezután kinyílt a játék, de sajnos nem sikerült megtartani az előnyt.
Franko Kovacevic ismét megsérült. Mit lehet róla tudni?
Egyelőre nem sokat, de kissé furcsa számomra, hogy három hónap alatt harmadszor újult ki ugyanaz a sérülése. A hozzáállására, az edzésmunkájára nem lehet panaszom, ezt viszont nem igazán tudom hova tenni.
Nagy Olivér helyettesítette Osváth Attilát, Lisztes Krisztián pedig csereként állt be. Hogyan értékelné a játékukat?
Osváth Attila a válogatottban játszott az elmúlt időszakban, így most pihenőt kapott. A helyén Nagy Olivér nem játszott rosszul, gólpasszt is adott. Ami Lisztes Krisztiánt illeti, akadtak ugyan biztató megmozdulásai, de összességében sokkal többet várok tőle, és erről természetesen személyesen is beszélek majd vele.
Forrás: www.tempofradi.hu, www.fradi.hu, www.nso.hu



Megjegyzések
Megjegyzés küldése