Megcsináltuk! 15 év után csoportkörben a Ferencváros!

Csodálatos este volt!
Fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőztük a Suduvát az Európa Liga rájátszásában!
Gól nélküli döntetlen után folytatta szereplését a Ferencváros labdarúgócsapata a Suduva elleni Európa Liga playoff-kör rájátszásában. A hazai visszavágó döntött arról, mely csapat jut be az Európa Liga 2019/20-as kiírásának csoportkörébe.

I. félidő
Óvatosan kezdett mindkét csapat, a találkozó első tíz percében többet birtokoltuk a labdát, a vendégek fejessel és ollóval is próbálkoztak. Ezután Varga szabadrúgása után Dvali érkezett éles szögből, de csak fölé tudta kotorni a labdát. A 11. percben eladtuk a labdát a kapunk előterében, Verbickas lövése még meg is pattant, de pont a hálónkba ment. Hat perccel később Varga beadása veszélyesen szállt befelé, Tokmac nem sokkal maradt le róla fejjel. Nem sokkal később Heister passzolt laposan előre, Varga beérte a tizenhatoson belül, de belelőtte a kimozduló kapusba a labdát és már lesen is volt. Egy szöglet után egy veszélyes fejes ment a kapunk irányába, de Dvalin lelassulva Dibusz megfogta a labdát.
A 28. perc elején Svrljuga lőtt a kapunkra éles szögből, de Dibusz ki tudta ütni a próbálkozást. Ezután Varga távoli lövésre vállalkozott, Kardum fogta. Majd Varga Zubkov fejét kereste volna a beadással, de a védők előbb odaértek. A 33. percben Tokmac passza után Boli tette ki a jobb szélre Lovrencsics elé, aki előtt üres terület nyílt, a távoli lövés nem sokkal ment a jobb kapufa mellé. Hihetetlen jelenetsorok játszódtak le a 35. percben: Tokmac kiugratása után Bolit buktatta ellenfelünk kapusa, aki sárgát kapott és tizenegyes következhetett, amelyet Varga értékesített! Rögtön ezután Tokmac passza után Varga tekerte rá ismét, ezt védte a kapus. A félidő végéhez közeledve Zubkov gyűjtött be egy labdát a bal oldalon, a passz után Haratin elé pattant vissza, aki mellé lőtt. A félidő hosszabbításában Zubkov jobb oldali, lapos beadását Boli pörgette a hosszú kapufára, ahonnan a kapuba gurult a labda, ezzel megszereztük a vezetést!

II. félidő

A 49. percben Svrljuga fejelt a kapunk mellé. Tokmac és Boli összjátéka után Varga mehetett volna a kapura, de leszerelték. A 63. percben Sigér szerzett labdát közel a Suduva tizenhatosához, Zubkov lecsapott a játékszerre és a jobb felsőt célozta, a tekerés a kapufáról hagyta el a játékteret, nagyon közel volt. Egy percet követően egy beadás után Topcagic közelről a hálónkba gurított, ezzel újra egál lett az állás, és ezzel ellenfelünk állt továbbjutásra.
Nem kellett sokat várni, a 66. percben Sigér vitte át a labdát a félpályán, majd Tokmac középről kilőtte a jobb alsót, így újra nálunk volt az előny! A 72. percben Jankauskas fejelt a kapunk fölé. Egy előreívelt labda után Tokmac közelről a kapusba lőtt, majd Zubkov fejelt mellé. Rögtön ezután Tokmac tette ki Isaelhez, aki kisodródott, de el tudta lőni, szöglet lett belőle. Negyedórával a vége előtt Isael tette ki Bolinak, a balos lövést lábbal védte Kardum. Nem sokkal később Isael fülelt le egy passzt, ám a lövés nem sikerült jól.
A hajrában még vezettünk támadást, Tokmac lövését követően szöglettel is jöhettünk a rendes játékidő vége előtt egy perccel, előnyünk birtokában azonban érthetően nem siettük el a szögletrúgást. Négy perc ráadás következett, amelynek második minutumában Sihnevich lőtt fölé. A hosszabbítás végéhez közeledvén büntetőhöz jutottunk, melyet Sihnevich értékesített, így 4-2-re nyertünk, azaz az őszi idényben az EL főtábláján szerepelhetünk! "Európa, Európa" - skandálta az egész stadion.
Tizenöt évnyi várakozás végére került pont, 2004 után ismét európai kupasorozat csoportkörébe jutott a Ferencváros!

Európa Liga, rájátszás, 2. mérkőzés
FTC-Suduva 4-2 (2-1)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Sigér (Ihnatenko, 71.), Haratin – Varga (Isael, 67.), Tokmac, Zubkov – Boli (Sihnevich, 80.)
Suduva: Kardum – Svrljuga, Kerla, Jankauskas, Hladík, Zivanovic – Verbickas (Jankauskas, 71.), Cadjenovic, Matulevicius (Vezevicius, 89.) – Topcagic, Tadic (Goluvickas, 46.)
Sárga lap: Heister (4.), Sigér (33.), Kardum (35.), Kerla (42.)
Gól: Verbickas (11.), Topcagic (64.), illetve Varga (36. – tizenegyesből), Boli (45+1.), Tokmac (66.), Sihnevich (90+4, tizenegyesből)
www.fradi.hu

Megjegyzések